Ajax-loader

Carl Gustav Jung könyvei a rukkolán


Carl Gustav Jung - Az ​archetípusok és a kollektív tudattalan
Az ​archetípusok és a kollektív tudattalan C. G. Jung analitikus felfogásának központi fogalmai. Eredetüket a szerző legkorábbi publikációjáig, a Zur Psychologie und Pathologie sogenannter occulter Phänomene (1902) című orvosi disszertációig követhetjük vissza, amelyben egy fiatal hisztériás médium fantáziáiról számol be, és hasonló forrásokat követve vizsgálódik. A nevezett két fogalomra számos későbbi írásában utal; lassanként egyre határozottabb körvonalat öltöttek az első meghatározások, amelyeket azonban mindig újrafogalmazott, míg végül ki nem alakult az elmélet stabil magva (a szó eredeti értelmében finomította a "meglátásait"). Jelen kötet olyan munkákból áll, amelyek 1933 és 1955 között keletkeztek, és a címként szolgáló két fogalmat körvonalazzák, dolgozzák ki. Az első három tanulmányt ("A kollektív tudattalan archetípusairól", "A kollektív tudattalan fogalma", "Az archetípusról, különös tekintettel az animafogalomra") elméleti alapvetésnek tekinthetjük. Ezeket olyan publikációk követik, amelyek egy-egy archetípussal foglalkoznak, nevezetesen az "anya", az "újjászületés", a "gyermekisten" illetve az "isteni lány", majd a "szellem" motívuma a népmesék alapján, és az úgynevezett "csaló" (kópé). Legvégül az archetípusok és az individuációs folyamat kapcsolatának vizsgálata következik, amelyet a szerző először elméleti síkon a "Tudat, tudattalan és individuado" című írásban, majd gyakorlati síkon egyetlen individuációs folyamat képsorozata révén mutat be, amely az analitikusi munkájából származik. A mandalák központi szimbolikájával foglalkozik a kötet két utolsó tanulmánya.

Carl Gustav Jung - Az ​átalakulás szimbólumai
A ​kötet a szerző egyik legfontosabb és legúttörőbb írását tartalmazza annak teljes és végleges formájában. Az eredeti 1911-es első kiadáshoz képest a szöveg egyszerűbbé és tömörebbé vált, ugyanakkor tartalmilag jelentősen gazdagodott, és számos illusztrációval bővült.

Carl Gustav Jung - Két ​írás az analitikus pszichológiáról
A ​Két írás az analitikus pszichológiáról alapvető fontosságú mű, melyet az egyik legjobb bevezető olvasmánynak tartanak Jung munkásságához, és egyaránt ajánlott jungiánus és nem jungiánus olvasóink számára. A jungi fogalomrendszer az orvosi praxison túlmenően a szellemi, lelki vizsgálódás széles körében jelenik meg; ez a lényegre törő, csillogó logikájú okfejtés a modern humán ismeretvilág alapművei közé sorolható. Célja a tudattalan természetének és pszichológiájának nagy ívű feltérképezése, háttér-információk és bevezetés nyújtása a későbbi vizsgálódásokhoz. Történetileg Jung és Freud szoros együttműködésének végét jelzi, és kiolvasható belőle az a szándék, hogy Jung egységes keretbe foglalja Freud és Adler munkásságát. A kötet két esszét tartalmaz, melyek a jungi pszichológia leglényegesebb nézetein alapulnak. A függelékben megtaláljuk az írások eredeti változatát is. Mindkettőt a szerző halála után fedezték fel, és nagy segítséget nyújthatnak a jungi gondolkodás evolúciójának feltárásában.

Carl Gustav Jung - Freud ​és a pszichoanalízis
Jelen ​kötet Jung 1906 és 1916 között született főbb műveit tartalmazza Freudról és a pszichoanalízisről. Aki ismeri Jung műveit, megállapíthatja, hogy gyakran történik bennük utalás Freud nézeteire vagy elméleteire: a szerző érdeklődését a századelőtől egészen élete végéig lekötötte ezek kommentálása. E kötet ugyan nem ad átfogó képet Freudról és a pszichoanalízisről, azonban kellő áttekintést nyújt arról, hogyan változtak Jung nézetei a témáról.

Carl Gustav Jung - Lélektani ​típusok
Eddig ​csak kivonatosan jelent meg magyar nyelven az életműsorozat 6. kötete, a szerző legismertebb, legnépszerűbb műve. A lélek tipikus struktúráit és működési módjait mutatja be, segítve önmagunk és embertársaink megértését. Az itt bevezetett fogalmak azóta nem csak a pszichológiában, hanem részben a köznyelvben is elterjedtek.

Carl Gustav Jung - Az ​elmebetegségek pszichogenezise
A ​magyar nyelven eddig még nem publikált kötet Jung munkásságának hazánkban alig ismert oldalát mutatja be. A kilenc írás elsősorban a tudattalan és a skizofrénia (akkori elnevezéssel: dementia praecox) viszonyát tárgyalja. Központi témájuk a szerző azon meggyőződése, hogy a skizofrén betegek kezelésében döntő fontosságú a pszichológiai aspektus. Eszerint fontos, hogy az elsőre érthetetlennek tűnő élményvilágot és tüneteket a terapeuta elfogadással, megértéssel és akár egyfajta értelemadással közelítse meg. Bár a Jung által kidolgozott konkrét módszert sokan vitatják, szemlélete azonban úttörő jelentőségű a pszichiátria és a pszichológia történetében. Fontos adalék továbbá, hogy a Jung és Freud között kibontakozó levelezés a kötet első írása, az 1906-os A dementia praecox pszichológiájáról: egy kísérlet kapcsán kezdődött el. Mint tudjuk, Freud az álmokat tekintette a tudattalanba vezető királyi útnak. Jung hasonlóságot vélt felfedezni az álmodók és a pszichotikus betegséggel küzdők (mindennapi szóhasználattal élve: őrültek) élményei és képzetei között. Úgy vélte azonban, hogy ezek a mélyebb rétegeket érintő zavarok a tudattalannak ugyancsak egy mélyebb rétegébe nyújtanak betekintést, méghozzá a különböző archetípusos képekből felépülő kollektív tudattalanba. Ez a személyes tudattalannal ellentétben nem az individuum emlékeinek és tapasztalatainak tárháza, hanem egy minden emberben közös kollektív tapasztalati kinccsé. Ez a második, mélyebb rétege kerül napvilágra a tudattalannak a pszichotikus zavarokkal. Mint látjuk, a kötet jelentőségét tovább növeli, hogy betekintést nyújt abba, a skizofrénia vizsgálatán keresztül hogyan jutott el Jung a kollektív tudattalan és az archetípusok felfedezéséig, életművének oly fontos mérföldköveihez. Az ide vezető királyi út a pszichotikus élményvilág vizsgálatán keresztül vezetett. Hogy pontosan hogyan, azt e kötet írásai mutatják be.

Carl Gustav Jung - A ​nyugati és a keleti vallások lélektanáról
A ​vallási problematika középponti helyen áll C. G. Jung életművében. Csaknem mindegyik írása, s különösen az idősebb éveiben születettek, foglalkozik a vallási jelenséggel. Amit Jung vallás alatt ért, az nem valamely meghatározott hitvalláshoz kötődik, hanem – saját megfogalmazásában – »gondos és lelkiismeretes figyelembevétele annak, amit Rudolf Otto találóan numinózumnak nevezett«. Ez a meghatározás a vallás összes formájára érvényes, beleértve a primitíveket is, és megfelel Jung tiszteletteljes és toleráns beállítottságának még a nem keresztény vallásokkal szemben is. Jung nagy érdeme, hogy felismerte a különböző vallási formák alapját képező közös ősi képzeteket mint az emberi lélek archetipikus tartalmait. A modern ember egyre inkább elveszíti a hagyományos hitvallásokból merített biztonságát. Napjainkban vallási vonatkozásban mély elbizonytalanodás uralkodik. A Jung által közvetített új látásmód lehetővé teszi az áthagyományozott értékek megértését, és új értelemmel tölti meg a megmerevedett formákat. Pszichológia és vallás című írásában Jung egy modern embernek az alkímiával egybecsengő álomsorozata alapján mutatja be a tudattalan psziché működését. A Szentháromság dogmájáról szóló művében Jung párhuzamokat mutat ki a kereszténység és az egyiptomi királyteológia, valamint egyes babilóniai és görög elképzelések között, míg a szentmise szövegével foglalkozó munkájában azték rítusokat és alkímiai szövegeket használ fel az összehasonlításhoz. A Válasz Jób könyvére című művében Jung szenvedélyes érintettséggel ír az ambivalens istenképről, melynek átalakulása az emberi lélekben pszichológiai megértést igényel. A neurózisok gyakori vallási feltételezettségének fölismeréséből született A pszichoterápia és a lelkészi tevékenység kapcsolatáról, valamint a Pszichoanalízis és lelkipásztorkodás című dolgozat, melyekben Jung a pszichológia és a teológia együttműködésének szükségességét hangsúlyozza. Kötetünk második részében főként a Kelet vallási írásaihoz készült kommentárokat és bevezetőket gyűjtöttünk egybe. Ezek lényegében a nyugati és keleti kifejezési formák és felfogásmódok szembeállítását és összehasonlítását mutatják be. Ebbe a kötetbe vettük fel a Ji Kinghez, ehhez a mitikus őskorból származó kínai bölcseleti és jóskönyvhöz írott előszót is. Miután a jóslásnak mindig köze van a csodáshoz, a numinózishoz is, és az ősi tradíció szerint a Ji King jóserejű mondásaiban foglalt tanításokat is »gondosan és lelkiismeretesen« figyelembe kell venni, kézenfekvő a vallásossal való közeli kapcsolata. Jung összes művein belül azért fontos ez az előszó, mert magának a jóslásnak a lényegével és érvényességével foglalkozik, tehát az értelmes véletlenek területét érinti, amelyeket nem az ok-okozatiság, hanem az általa kidolgozott szinkronicitási elv alapján kell magyarázni.

Carl Gustav Jung - Aión
Az _Aión_ ​azt a keresztény korszakot határolja körül, amely Krisztus eljövetelével kezdődik és az Antikrisztus fellépésével végződik. C. G. Jung _a mély-én keresztény, gnosztikus és alkimista jelképeit_ vizsgálva, utánajár a keresztény eonon belüli pszichológiai körülmények változásainak. A fontolgatások középpontjában az a kísérlet rejlik, hogy megmagyarázza, kiegészítse a mély-én archetípusát és kapcsolatba hozza a hagyományos Krisztus-képpel. Emellett az is döntő jelentőségű, hogy úgy tűnjön fel Krisztus, mint a mindent magába foglaló teljesség szimbóluma, amely egyesíti magában egy bizonyos archetípus összes jellemző vonását. A jungi pszichológiai kritika a privatio boni teológiai tanára összpontosul, amely szerint a rossz nem ellentétes a jóval, hanem ennek csökkenését jelenti. A gonosz hatalom kirekesztése folytán Krisztus csak az archetípus egyik felének felel meg, a másik fél az Antikrisztusban bukkan fel. A rossz valóságának a jó feltétlen ellentéteként való tagadása olyan metafizikai dualizmusba torkollik, amelyben elkülönül egymástól ég és pokol, és egymással ellentétes hatalmak lesznek. E keresztény hagyomány fényében, amely voltaképpen tagadta a rossz valóságát, vizsgálja Jung az emberi individuáció pszichológiai szempontjait.

Carl Gustav Jung - Az ​alkimista elképzelésekről
Az ​életműsorozat (C. G. Jung Összegyűjtött munkái; röviden: ÖM) 13. kötete az alkimista elképzelésekkel foglalkozik. Jung az 1920-as évektől kezdve nagy figyelmet szentelt az alkímiának, mert úgy vélte, bensőséges kapcsolatban áll azokkal a jelenségekkel, amelyekkel a tudattalan pszichológiája gyakorlati okokból kénytelen foglalkozni. A kötetben olvasható öt hosszú tanulmány az alkímiai filozófiai és vallási vonatkozásait tárgyalja. Ezekben több állandó témáját dolgozza fel új megközelítésből: Az aranyvirág titka (egy ősi kínai jógakönyv), Zoszimosz látomásai és Paracelsus személye gyakran visszatérő motívumok Jung munkásságában. Az aranyvirág titkához írt kommentárban az ősi kínai filozófiák (különösen a tao), a vallás és az alkímia kapcsolatát vizsgálja. Zoszimosz látomásainak következtetéseit a psziché és a kollektív tudattalan szempontjából értelmezi. Paracelsusról például így ír: „Paracelsus valamennyi filozofáló alkimistához hasonlóan azt kereste, ami képes hozzáférni az ember sötét, testhez kötött természetéhez, a lélekhez, amely világba és anyagba ágyazottságában megfoghatatlanul, idegenszerű, démoni alakokban önmaga számára rémisztően nyilvánul meg, és szerinte az életet megrövidítő betegségek titkos gyökere.” A filozófusok fájában a következő gondolatot fejti ki: „A tudattalan archetípusos megjelenítéseiben gyakorta találkozunk a fa vagy általában a csodás növény képével. A továbbiakban elsőként az individuális képek reprodukcióját és elemzését adom, vizsgálódásom második részében pedig az alkímiából ismert »filozófusok fájáról« és annak történeti vonatkozásairól szólok. A képek az alkotó fantázia spontán produktumai; egyetlen tudatos indítóokuk azon élmény kifejezésének szándéka, mely akkor születik, mikor a tudat úgy fogad be tudattalan tartalmakat, hogy nem tesz erőszakot a tudattalanon, nem szakítja ki őket onnan.” Jung ezúttal különösen sok illusztrációt használ mondanivalója szemléltetésére: a könyvet 42 páciensének rajzai és festményei egészítik ki.

Kollekciók