Ajax-loader

Bártfai Barnabás könyvei a rukkolán


Bártfai Barnabás - Windows ​10 mindenkinek
A ​Windows 10 egy újabb mérföldkő a számítógép-kezelés tekintetében. Rengeteg változás történt a rendszerben, számos új funkció jelent meg, sok alkalmazás és beállítás módosult, megjelent a több asztal használatának lehetősége, ismét van Start menü, és a kezelés szempontjából is szokni kell az új rendszert. Az ingyenes frissítési lehetőségnek köszönhetően a Windows 10 valószínűleg igen elterjedt operációs rendszer lesz, így nem árt tehát mélyrehatóbban is megismerni a rendszer lehetőségeit, funkcióit. E könyv segítségével megismerheti a tisztelt olvasó a Windows 10 kezelését. Olvasása során a legalapvetőbb tudnivalóktól kezdve, a rendszerhez tartozó programok használatán át, a különböző beállítási lehetőségekig sok mindent megtanulhat. A közérthető nyelvezet miatt bátran ajánljuk akár kezdőknek is, de hasznos lehet azok számára is, akik a rendszer beállításaival, finomhangolásával szeretnének foglalkozni. A könyv első fejezete áttekintést nyújt az alapismeretekről, így a kezdők számára is érthetővé válnak a később tárgyaltak. Akinek viszont már nem újdonság a számítógép kezelése, az ezt a fejezetet nyugodtan átugorhatja, bár a Windows 10 azért tartogat meglepetéseket az öreg rókáknak is. Mivel a könyv a Windows 10 kezelése kapcsán részletesen tartalmazza a Windows alatti fájlkezelést, egyes Internetes szolgáltatásokat, számos Windowsos program használatát, valamint a Windows beállításait is, így akár az ECDL vizsgához való felkészülésben is hasznos segédeszköz lehet. A könyvvel egy középutat szeretnénk mutatni a kezdőknek szóló anyag és a teljesen kirészletezett, minden apró részletre kiterjedő referencia közt. Azoknak ajánljuk tehát, akik többet kívánnak tudni az alapvető kezeléshez szükséges tudnivalóknál, de nem ez a szakmájuk, így bár mélységében érdeklődnek a lehetőségek iránt, de nem akarnak rendszerprogramozókká válni. A könyv kitér a nem hétköznapi tevékenységekre is, így bár a könyv nem egy teljes referencia, mégis átfogó képet ad az átlagosnál mélyebb ismeretekről is. Jelen könyvben megtalálható mind a sima Windows 10, mind pedig a Professional változat komponenseinek leírása is.

Bártfai Barnabás - Microsoft ​Outlook 2010 zsebkönyv
E ​könyv segítségével megismerhetjük az Office 2010 levelező, névjegy-, tennivaló-, és időbeosztáskezelő programjának, az Outlook 2010-nek kezelését. A közérthető nyelvezet miatt bátran ajánljuk akár kezdőknek is, de hasznos lehet azok számára is, akik ECDL vagy egyéb vizsgára készülnek, vagy akik a program további lehetőségeivel kívánnak megismerkedni, mivel e könyv az Outlook 2010 alapvető kezeléséhez szükséges ismereteken túl hasznos tanácsokat is ad. Szintén fontos lehet azok számára, akik egy korábbi verzióról váltanak 2010-re, mivel a program kezelése jelentősen megváltozott. Továbbra is fontosnak tartottuk, hogy ne azt mutassuk meg,hogy egy adott programfunkció mire való,hanem azt, hogy egy adott feladatot miként tudunk megoldani.

Bártfai Barnabás - Microsoft ​Office 2013
E ​könyv segítségével megismerhetjük az Office 2013 programjainak kezelését. A közérthető nyelvezet miatt bátran ajánljuk akár kezdőknek is, de hasznos lehet azok számára is, akik ECDL vagy egyéb vizsgára készülnek, vagy akik a programok további lehetőségeivel kívánnak megismerkedni. A könyvet ajánljuk azok számára is, akik a 2007-es vagy 2010-es verziót használják, mivel a kezelés tekintetében jelentős különbség nincs. Az Office 2013-ban a legelső változás a leegyszerűsödött megjelenés. A lényeg azonban a forma mögött van, a programcsomag ugyanis bizonyos okostelefonokkal, táblagépekkel, a felhőben is működik, sőt akár olyan számítógépen is használható, amelyre nincs telepítve. A fájlokat a SkyDrive-ra is menthetjük, bejelentkezés esetén a személyes beállításokat bárhol megtarthatjuk, az Office 365 frissítései pedig automatikusak. Jelen könyvben ismertetjük a szövegszerkesztőt, azaz a Word 2013-at, a táblázatkezelőt, azaz az Excel 2013-at, az adatbázis-kezelőt, azaz az Access 2013-at, a prezentációkészítőt, azaz a PowerPoint 2013-at, illetve a levelező, névjegy- és időbeosztás nyilvántartót, az Outlook 2013-at is. Számos helyen olyan további kiegészítéseket is teszünk, amelyek bár nem részei a programok kezelésének, mégis hasznos lehet a munkánk során.

Bártfai Barnabás - Számítógéphasználat ​kezdőknek
A ​könyv a népszerű Hogyan kezdjem? c. kiadvány frissített és átdolgozott változata. Segítségével alapszintről elindulva, a számítógép megvásárlásától és első bekapcsolásától kezdve, a legfontosabb felhasználói programok alkalmazásáig sok mindent megtanulhat. Ajánlható mindenkinek, aki meg szeretné tanulni a számítógépek kezelését, illetve az ehhez nélkülözhetetlen kifejezések használatát. A könyv az alapoktól indulva vezeti olvasóját a ma már szinte az általános műveltséghez is hozzátartozó ismereteken át a gyakorlati tudnivalókig. A leírtak tanfolyamok tapasztalataira épülnek, mindazok számára ajánlott, akik meg szeretnék ismerni a számítógépek kezelését, a leggyakrabban alkalmazott programok használatát, kezelésének fortélyait. Továbbra is tartottuk magunkat ahhoz a stílushoz, hogy a könyv a kezdő felhasználók számára is könnyedén érthető, követhető legyen és semmiképpen se keltse egy szakmai dokumentáció látszatát. Mottónk az, hogy a felhasználónak ne azt mutassuk meg, hogy egy adott programfunkció mire szolgál, hanem azt, hogy egy elvégezni kívánt tevékenységet, milyen program-funkció segítségével tud ellátni úgy, hogy a megtanultakat a mindennapi életben is kamatoztathassa. Bár a könyv elsősorban a Windows 10 és az Office 2016 verziójára épül, azok is használhatják akik Windows 8 vagy 8.1, illetve Office 2007, 2010, vagy 2013 verziójú programokat használnak, mivel a kezelés tekintetében csupán minimális eltérések vannak. Főbb témakörök: Történeti áttekintés, Alapismeretek, alapfogalmak, A számítógép részegységei, Gépkezelés, Szoftverek, Windows 10, Vírusok, Számítógép-hálózatok, Internet, Elektronikus levelezés, Szövegszerkesztés ( Word 2016), Táblázatkezelés (Excel 2016), Grafika (Paint), Prezentáció-készítés (PowerPoint 2016), Kifejezésgyűjtemény, Függelék, Ellenőrző kérdések, feladatok, Stb.

Bártfai Barnabás - Microsoft ​PowerPoint 2013 zsebkönyv
Tisztelt ​Olvasó! E könyvecske segítségével megismerhetjük az Office 2013 prezentáció-készítő programjának, a PowerPoint 2013-nak kezelését. A közérthető nyelvezet miatt bátran ajánljuk akár kezdőknek is, de hasznos lehet azok számára is, akik ECDL vagy egyéb vizsgára készülnek, vagy akik a program további lehetőségeivel kívánnak megismerkedni. A könyv fontos lehet azok számára is, akik 2003-as verzióról váltanak 2013-ra, mivel a program kezelése jelentősen megváltozott. Ajánljuk továbbá azoknak is, akik 2007-es vagy 2010-es verzióval rendelkeznek, mivel ahhoz képest csak kisebb eltérések vannak. Továbbra is fontosnak tartottuk, hogy ne azt mutassuk meg, hogy egy adott programfunkció mire való, hanem azt, hogy egy adott feladatot miként tudunk megoldani.

Bártfai Barnabás - Office ​2016
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bártfai Barnabás - Microsoft ​Excel 2013 zsebkönyv
E ​könyvecske segítségével megismerhetjük az Office 2013 táblázatkezelő programjának, az Excel 2013-nak kezelését. A közérthető nyelvezet miatt bátran ajánljuk akár kezdőknek is, de hasznos lehet azok számára is, akik ECDL vagy egyéb vizsgára készülnek, vagy akik a táblázatkezelés további lehetőségeivel kívánnak megismerkedni, mivel e könyv az Excel 2013 kezeléséhez szükséges ismereteken túl további hasznos tanácsokat is ad. A könyvet ajánljuk azok számára is, akik a 2007-es, vagy 2010-es verziót használják, mivel a kezelés tekintetében jelentős különbség nincs, bár a 2013-as több funkcióval is kiegészült. Továbbra is fontosnak tartottuk, hogy ne azt mutassuk meg, hogy egy adott programfunkció mire való, hanem azt, hogy egy adott feladatot miként tudunk megoldani.

Bártfai Barnabás - Microsoft ​Excel 2007
E ​könyv segítségével megismerhetjük az Office 2007 táblázatkezelő programjának, az Excel 2007-nek kezelését. A közérthető nyelvezet miatt bátran ajánljuk akár kezdőknek is, de hasznos lehet azok számára is, akik ECDL vagy egyéb vizsgára készülnek, vagy akik a táblázatkezelés további lehetőségeivel kívánnak megismerkedni, mivel e könyvecske az Excel 2007 kezeléséhez szükséges ismereteken túl további hasznos tanácsokat is ad. Szintén hasznos lehet azok számára, akik egy korábbi verzióról váltanak 2007-re, mivel a program kezelése szinte teljesen megváltozott, és számos funkcióval kiegészült. Továbbra is fontosnak tartottuk, hogy ne azt mutassuk meg, hogy egy adott programfunkció mire való, hanem azt, hogy egy adott feladatot miként tudunk megoldani.

Bártfai Barnabás - Excel ​a gyakorlatban
A ​könyv konkrét példákon, feladatokon és azok részletes megoldási leírásain keresztül mutatja be az Excel táblázatkezelő 2007, 2010 és 2013 verzióinak használatát. A feladatokon lépésről-lépésre végighaladva gyakorlatban sajátíthatja el a Tisztelt Olvasó az Excel kezelésének módját és lehetőségeit. A gyakorolva tanulás módszerét követve gyakorlati tapasztalatok elsajátítására invitálja az olvasót, így a tudás mintegy észrevétlenül épül be, és válik a későbbiekben jól kamatoztatható készséggé. Így a megszerzett tapasztalat és a már valóságban is kipróbált funkciók miatt a tudás is konkrétabb, visszaidézhetőbb lesz, mintha csak elolvastunk volna egy a témával foglalkozó leírást. Mindezeken túl pedig további hasznos tanácsokat, javaslatokat és ötleteket is kaphatunk, hogy az Excel programot tényleg hatékonyan alkalmazhassuk a gyakorlatban. A könyvet a teljesen kezdők és a már rutinosabb felhasználók is haszonnal forgathatják..

Bártfai Barnabás - Számítógéphasználat ​mindenkinek
Tisztelt ​Olvasó! Könyvünk segítségével alapszintről elindulva, a számítógép megvásárlásától és első bekapcsolásától kezdve, a különféle felhasználói programok alkalmazásáig mindent megtanulhat. A kiadvány ajánlható mindenkinek, aki megszeretné tanulni a számítógépek kezelését,illetve az ehhez nélkülözhetetlen kifejezések használatát. A könyv az alapoktól indulva vezeti az olvasóját a ma már szinte az általános műveltséghez is hozzátartozó ismereteken át a gyakorlati tudnivalókig. A leírtak tanfolyamok tapasztalataira épülnek, mindazok számára ajánlott, akik megszeretnék ismerni a számítógépek kezelését, a leggyakrabban alkalmazott programok használatát, kezelésének fortélyait. Továbbra is tartottunk magunkat ahhoz a stílushoz, hogy a könyv kezdő felhasználók számára is könnyedén érthető, követhető legyen és semmiképpen se keltse egy szakmai dokumentáció látszatát. Mottónk az, hogy a felhasználónak ne azt mutassuk meg, hogy egy adott programfunkció mire szolgál, hanem azt, hogy egy elvégezni kívánt tevékenységet, milyen program-funkció segítségével tud ellátni úgy, hogy a megtanultakat a mindennapi életben is kamatoztathassa.

Bártfai Barnabás - Excel ​haladóknak
Jelen ​könyv az Excel azon képességeit ismerteti, amelyek használatára kevesebben vállalkoznak, pedig egyáltalán nem olyan bonyolult, mint amilyennek tűnik. A könyv segítségével megismerhetjük az Excel haladóbb lehetőségeit, megoldhatjuk például az adatok védelmét, a kontrollált adatbevitelt, a szűrést, az adatelemzéseket, az optimalizálást, stb. Megbarátkozhatunk a solverrel, az adattáblákkal, a vezérlőkkel és megismerhetjük a kimutatások készítésének lehetőségeit is. A könyv második felében részletesen ismertetjük a makrók használatának módjait is, így segítségükkel az Excelből olyan programot varázsolhatunk, amely a saját igényeinkhez a leginkább alkalmazkodik. Ettől kezdve tehát nem kell megijedni, ha egy nagy adathalmazból gyorsan kell használható információkat kibányászni, hiszen az eszközök a kezünkben lesznek. A lehetőségek kombinálásával, az adatérvényesítések, a védelmek, a táblázatok, a kimutatások, és a makrók együttes használatával pedig szinte nem is fog létezni lehetetlen feladat.

Fehér Krisztián - Bártfai Barnabás - Android ​kézikönyv
Az ​androidos okostelefonok egyre elterjedtebbek, egyre gyakrabban lehet találkozni a különféle mobileszközökkel, melyeken leginkább Android operációs rendszer fut. Ezeket az eszközöket tudatosan használva jelentősen könnyebbé tehetjük mindennapjainkat. A laikusok számára azonban már a megfelelő eszköz kiválasztása is problémát jelenthet, a teljeskörű használatról nem is beszélve. Mi alapján válasszunk? Szükségünk van-e rá? Milyen feladatokat végezhetünk el vele? Hogyan oldhatjuk meg az olyan legegyszerűbb feladatokat egy okostelefonon, mint az üzenet küldés, a kép-, vagy csengőhang-hozzárendelés, a telefonszám tárolása, a fényképezés, a képernyő testreszabása, a fájlok másolása, áthelyezése, a zenehallgatás, az internetezés, az új programok letöltése és telepítése, a számítógéppel való összekapcsolás, az eszköz beállításai, stb.? Könyvünk ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásához, illetve az androidos okostelefonok hétköznapi használatához nyújt segítséget közérthető módon.

Kollekciók