Ajax-loader

Móricz Zsigmond könyvei a rukkolán


Covers_177018
elérhető
0

Móricz Zsigmond - Baleset
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Móricz Zsigmond - Házasságtörés
Móricz ​Zsigmond gyakran nagy epikai vállalkozásai szüneteiben, majdnemhogy játékos erőpróbaként kezdett kisregényeibe. Fölfigyelt egy addig számára ismeretlen vagy kevésbé ismert társadalmi réteg életvitelére, életstílusára, mentalitására, izgatni kezdte a felszín alatt rejtőző valóság, és már írta is a regényt, rajzolta típusait, nyomozta az emberi sorsokat összekötő és meghatározó szálakat. a társadalmi porblémákat is emberi szituációkban és konfliktusokban ragadta meg. A figurák karakteréből és sorsából is azokat a dilemmákat bontotta ki, amelyekkel ő maga is reménytelenül vívódott egész életében. Így született a Nem élhetek muzsikaszó nélkül, a Házasságtörés, A kis vereshajú és a sajnos befejezetlen maradt kisregénye, a Kamaszok. Morális nyugtalansága, tisztázó szándéka, szenvedélyes elemző indulata az olvasót is magával ragadja és állásfoglalásra kényszeríti.

Covers_26820
elérhető
0

Móricz Zsigmond - Betyár
Avar ​Jani, szegény parasztlegény, a századforduló táján betyár-rajtaütéssel ijeszti az urakat. Betör egy grófi házba, kirabolja a jelenlevőket - s közben furcsa, szemérmes szerelem szövődik közte és Dea, a fiatal gróf jegyese között. Avar Jani lázongó nyugtalanságának, a magyar falu döbbenetes nyomorának, az Amerikába kivándorló százezreknek, az arisztokraták üres léha életének és ennek a furcsa szerelemnek regénye a Betyár. "A szegény embernek joga van lopni" - vallotta Móricz, mert a lopásban a társadalmi lázadás kezdetleges és kényszerű formáját látta. A paraszti mélységből szakad ki a regény élő, hús-vér hőse: megint csak a magányos lázadás jelképe, mint a Sárarany vagy a Rózsa Sándor központi alakja. A Betyár Móricz legnépszerűbb könyvei közül való: izgalmas története, a furcsa-romantikus szerelem, a nyomort leíró drámai jelenetek emelik érdekes olvasmánnyá.

Móricz Zsigmond - Pillangó
Pillangó. ​A szép és csapodár szerető jelképe - meg a reménytelen szerelemé Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika elemi erővel fellobbanó, társadalmi konvenciókkal szembeszálló szerelmének története a szerző meghatározása szerint "idill". Móricz könnyű kézzel, napok alatt írta meg a korántsem idilli helyzetet, amelyben két felfogás áll szöges ellentétben egymással: a nagy alföldi mezőváros peremén boldogulni megtanult öregeké, és a fiataloké. Jóska és Zsuzsika szülei a már kialkudott, érvényes szokáshoz kötődnek, ők akarják megszabni a "ki kivel házasodjék" törvényét, melynek alapja az anyagi biztonság. Minden eszközzel próbálják megakadályozni a fiatalok egybekelését. Jóska és Zsuzsika a szív, a szerelem jogán a lehetséges, a vágyott világ fölépítésére törekednek. A boldogságért azonban nemcsak szüleikkel, hanem egymással, egymásért is meg kell küzdeniük.

Móricz Zsigmond - Sárarany
"Mi ​az élet? Sár. És az ember benne? Arany a sárban." "...- az isten is kitanult már a mesterségiből" - részlet az első oldalról

Móricz Zsigmond - Forr ​a bor
A ​könyv a Légy jó mindhalálig folytatása. Bemutatja az érettségire készülő Nyilas Mihályt, de tizenkilenc társát is - a földbirtokos fiút, a gazdag zsidó és a szegény zsidó fiút, a parasztfiút, a jövendő bankárt, hadbírót, matematikust és hősi halottat -, akik tizenöt-húsz év múlva a jövő középosztályát fogják alkotni.

Móricz Zsigmond - Az ​asszony beleszól
Részletek ​az utószóból: "1933-ban írta ezt a regényt Móricz Zsigmond - ekkor jelent meg folytatásokban a Pesti Napló hasábjain. 1933-ban, a nagy gazdasági válságból való lassú, keserves kilábolás évében látszólag vidám, könnyed témához fordul az író. (...) Az asszony beleszól születésekor két vágy találkozik az író lelkében: a témakör, a társadalmi miliő szélesítéséé és a nagy könyvsikeré. Ezért játszódik a regény a nagyvárosi, ún. "középosztály" köreiben, s választ témájául rendkívül érdekes, feszült, izgalmas eseménysort. (...) Egyfelől bűnügyi regényt olvasunk (...). A bűnügy mögött egy társadalmi regény körvonalai húzódnak meg: egy Üllői úti bérház lakóinak élete, erkölcsei, reményei, örömei és szomorúságai - mindez négy ingyenjegy történetének rendkívül fordulatos és mulatságos keretében elbeszélve. (...) Szándéka szerint "lektürt": könnyű, szórakoztató olvasmányt írt. " (Nagy Péter)

Móricz Zsigmond - Rab ​oroszlán
Móricz ​Zsigmond "fáradt", "lassú" éveinek termékeként tartja számon az irodalomtörténet a Rab oroszlánt. Valóban nem tartozik a legkiemelkedőbb, legérettebb remekek közé, de kétségkívül jó regény, amely iránt az is fokozhatja az érdeklődést, hogy talán e művében vallott legmélyebben, legőszintébben első feleségével való konfliktusairól, a Janka-házasság belső pokláról, amely végül is az asszony öngyilkosságába torkollott. A regény persze objektiváltan, idegen szereplőkbe vetítve adja üzenetét, az önéletrajzi, vallomásos jelleg azonban félreismerhetelen. A főhős, Vágrándy tanácsos vidéki dzsentriszármazék, aki csendeskén, a rangot tartva, mégis szűkösködő anyagi körülmények közt él feleségével a fővárosban. Gyerekük nincs, életüket a férfi hivatalba járása és az otthoni mindennapok töltik ki; úgy tűnik fel, így lesz ez már kései öregségükig. A tanácsos hivatali szobájába azonban a miniszter ideiglenesen beköltöztet egy ifjú hölgyet, akinek valamiféle felmérést kellene elkészítenie - persze a tanácsos úr segítségével. Az üde, "modern", felszabadult fiatal nő megbolondítja Vágrándyt. Nem történik ugyan semmi, de az idősödő férfi nem tudja eltitkolni szenvedelmét odahaza, az asszony pedig - korábban a szelídség, alázat, feleség-úrinői méltóság megtestesítője - vad hisztérikává, fúriává válik. A házaspár veszekedésekkel, kibékülésekkel, tettlegességgel, öngyilkossági kísérletekkel pokolivá tett napokat-heteket él át. Egész életük felfordul, és e változások fényében Vágrándy arra is rádöbben, hogy a környezete hasonló emberi tragédiákkal van aláaknázva, hogy sorsa miben sem különbözik sógoráétól, hivataltársaiétól. A leányt végül elveszi egy Vágrándy-korú államtitkár, a házaspár "kibékül", ám a korábbi harmonikus élet már sohasem térhet vissza. A kölcsönösen adott-kapott sebeket immáron életük végéig hordozniuk kell. Az emberi drámán túl a regény mint a húszas évek Budapestjének, a miniszteriális hivatali életnek hű tükre is figyelmet érdemel.

Móricz Zsigmond - Pipacsok ​a tengeren
Mit ​tehet egy szegény fiatal író, ha családjának pénzre, kisfiának cipőre van szüksége? Ír - a saját gyerekének. Ezt tette Móricz is 1906-ban. Ekkor jelent meg ugyanis ez a regénye először újsághasábokon folytatásokban. De nemcsak a honorárium, s siker is elmaradt. A bűbájos gyerektörténet több mint harminc évig várt a sárguló lapok fogságában, mígnem 1938-ban ismét az író kezébe került. Újraolvasásakor meghalt kisfia jut eszébe, az ő emlékére jelenteti meg regény alakban. A poétikus történet kis főhőse, Gabi gyerek a nagyapa parókiáján nyaral Galamboson, a Tisza mellett. Itt csöppen bele valóságosan is és képletesen is a tengerbe - a végtelen rónaságot elárasztó, tengerré dagadó árvíz kellős közepén. Szíve választottja, a kis piros szoknyás parasztlányka, Zsuzsika is a víz foglya. Neki akar imponálni, amikor is bátran útra kél a bajbajutottak segítségére siető öreg Bucsi bácsival csónakon. A sors megjutalmazza: ő menti ki az árból a magas fára menekült Zsuzsikát. De jaj, a kislányt más fiú várja a parton - Miska, a szerelmese. Hősünknek csak az ár sodorta hervadt pipacsok maradnak, amelyeket a "magyar tenger" egy kis szárazulatán szedett makrancos ideáljának.

Móricz Zsigmond - Rózsa ​Sándor összevonja a szemöldökét
A ​híres betyárvezér ebben a kötetben már abszolút ura és parancsolója egy rettegett, néma éjszakai seregnek, az elnyomott jobbágyok valósággal istenítik, tőle várják a szabadulást, a vármegye és Szeged város urai pedig még a nevét is csak félve és suttogva ejtik ki. Inkább eposz ez a Mórciz-mű, mint történelmi regény: nem annyira Rózsa Sándorról szól, mint inkább a Rózsa Sándorokat termő jobbágysorsról meg arról, hogyan morajlott föl a nagy paraszti tenger a szabadságharc eseményei közben, és arról, mit értett meg a nép negyvennyolc forrongásából, de arról is, hogyan látta ezt a fölmorajló pusztai-paraszti tengert Kossuth, hogyan Petőfi, hogyan az arisztokrácia, hogyan a nemesség és a városi polgárság. Móricz Zsigmond Rózsa Sándor alakjával világít be a népi sors áthatolhatatlan sötétségébe, annak a Rózsa Sándornak az alakjával, aki a szabadságharc első hónapjaiban alkalmat kap, hogy betyárvirtusát törvényesítse. És Móricz ebben a helyzetben tudja legjobban megmutatni, hogy Rózsa Sándor nem egyszerűen híres betyár; több annál: pusztai király, zsarnok és jótevő egy személyben. A regény így lett színes, fordulatos, kalandokban és izgalmakban bővelkedő eposz: a szabadságharc tökéletes körképe - és vád is a magyar végzett ellen.

Móricz Zsigmond - Jószerencsét
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Móricz Zsigmond - Rózsa ​Sándor
Móricz ​Zsigmond Rózsa Sándora a magyar irodalom egyik legtökéletesebben megformált paraszti alakja, a megtaposott, elnémított nép legjobb tulajdonságainak megtestesítője, a népi vágyak összesítője egy személyben, valóságos mesehős bátor igazságtevő, hibátlan férfi, gáncstalan gavallér. Ezért számíthat mindig a nép támogatására, ha másra nem, hát cinkos hallgatására. És ezért szólnak róla népdalok, ezért dicsőítik minden tettét, eszményítik alakját. Lelkesítő, ihlető népi hős, s az író mesélő kedve is talán ebben a regényben bontakozik ki a legszebben. Varázslatosan örökíti meg a természetet, csodálatosan szép csínekkel festett tájakon, vad nádasokban, végeláthatatlan mezőkön bonyolódik az izgalmas, eseményekben, kalandokban gazdag cselekmény. S minden alakját utolérhetetlen művészettel mintázza meg, a hős betyárvezért éppúgy, mint az esett szegényparasztot, a furfangos polgárparasztot éppúgy, mint a finomkodó urat vagy a bárdolatlan dzsentrit.

Móricz Zsigmond - Harmatos ​rózsa
"Részlet ​a könyvből: Alkonyodott. A nap a különös fedélzet zegzugai között szabadon nézett be a kastély terrasz-tetejére. A hatalmas épület szép dombtetőn épült s a nagy síkságon messzire ellátszott parancsoló homlokzata. Mögötte erdős hegység emelkedett; mint csillogó ruhában előrelovagló fővezér mögött a tábor sötétlő tömege. Sík lap volt a kastély fedőlapja, amely rendkívül szilárdan volt építve, úgy, hogy a síma kőlapok eresztékein a víz egy század alatt sem hatott át. Erre a síma lapra szeszélyes alakú tornyok voltak építve, mintha valamelyik különös ízlésű várúr szeszélyből falusi templomok fatornyait gyűjtötte volna össze. A Dávid-családot jellemzi ez az épület, mindnyájukban volt valami különösködő hajlam."

Móricz Zsigmond - A ​szerelmes levél
"Úgy ​tűnik fel előttem Móricz Zsigmondnak A szerelmes levél című kis regénye, mint mikor nehézkezű férfi kis filigrán porceláncsészét vesz a kezébe és teát kever benne apró ezüstkanállal. Erős, hatalmas ujjai közé fogja a csészikét és beletölt óvatosan mindent, ami kell, cukrot is tesz bele, erős rumot is, citromot is egy keveset, beleszűri a teát. Szinte félős nézni, furcsa és kedves. De nem ejti le a csészét, sem a kiskanalat és nem öntött semmiből túl sokat, vagy túl keveset belé. Éppen csak, hogy kissé erősebb az íze: megérezni a teán, hogy ő keverte. S elkészülve a keveréssel, leteszi az asztalra óvatosan és ő maga is mosolyogva hajol föléje. Kész. (…) A fiatalasszony szerelmes levelet talál a férje zsebében, ami egy idegen leánynak szól. Mi történik ezek után, hogy intézik el egymás között a dolgot és hogyan békülnek ki, ez a regény. (…) A Móricz Zsigmond fiataljai nem őszinte szívvel békélnek meg s ez az első pillanatban fájdalmas és megdöbbentő. Még ilyen apróságban is hazudnak? Mi lesz később? Mi lesz ezután? A nagy csapások, a tragédiák nem olyan elviselhetetlenek talán, mint az ilyen kis gazemberség. De nincs így igazában? Valószínűleg így van. A férjek, az ilyen hegyesorrú, rókaszerű Samu urak megcsalják a kis buta feleségeiket s azoknak még a regény is ezt a keserű igazságot hirdeti. Apró és nagy dologban egyaránt keserű igazságok vannak a földön. S hogy ezt a keserű igazságot nem édesíti, meghagyja annak, ami, itt tér el Móricz Zsigmond a mesélők, kedves regényszövők útjáról. Itt leveti magáról a mesemondók varázsköpenyegét s elénk áll a maga naturalizmusával." (Forrás: Részlet – Kosáryné Réz Lola: A szerelmes levél. Nyugat, 1924/4. sz. 280-281. o.)

Móricz Zsigmond - Az ​úr a tornácon
Kötetünk ​Móricz Zsigmondot, a novellaírót és az izgalmas riportok íróját kívánja bemutatni. Szeretné megéreztetni: milyen csodálatos, gazdag világ történeteinek, teremtményeinek, igazságkereső szenvedélyének bő világa. Móricznak, az elbeszélőnek gazdagságát kis novelláiban figyelhetjük meg legjobban. Nagy gyüjtő ő, mohó feljegyző, betelhetetlen figyelő - megejti egy figura, belékapcsolódik egy beszélgetésbe, hall egy csattanó történetkét, beletéved szorongató vagy vidám helyzetekbe: mindent felszív - a lépesméz kamrácskái telnek így meg mézzel. Talán a háborús rajzokkal, a gyors vázlatokkal tűnik el a novellák szigorú, drámai kompozíciója. Ekkor kereszteződik a riport és a novella, s második korszakában, majd még inkább a harmadikban döntő számmal a riportból kihajtó, tökéletes elevenségű, leleplező erejű rajz lép a szigorúbb novellaszerkezet helyébe. Móricz Zsigmond mindig tékozló volt: amit tyűjt, azt ő azonnal továbbadja - a pillanatot kapjuk így tőle, a tetten ért történést, a gyors ceruzavázlatot, a helyzetjelentést, sokszor csak dokumentumnak látszó adatot, valójában ekkor is jellemző, sűrített, kort megvilágosító figurát és helyzetet.\" (Illés Endre)

Móricz Zsigmond - Míg ​új a szerelem
"Ágnes ​meleg volt hozzá, szép volt és jószagú. Oly boldogan kúszott hozzá, felcsúszott, amennyire lehetett, és engedte, hogy lankadt feje megérintse a felesége vállát. Ágnes néha ránézett s mosolygott. Mint egy anya, úgy mosolygott rá. Hát mégis van benne valami anyai?"

Móricz Zsigmond - Válogatott ​elbeszélések
Az ​iskola követelményeit szem előtt tartva, a kötet elsősorban a közvetlenebbül társadalmi mondanivalójú, egyszerűbb szerkesztésű és ismertebb elbeszéléseket tartalmazza. A Hét krajcár önéletrajzi ihletésű történetéből a látszólag humoros, valójában tragikus kicsengésű krajcárkeresgélés vérlázító következtetésekhez vezeti az olvasót. A Sustorgós, ropogós tafotában látszólag idilli faluképéről az elbeszélés végére derül ki, hogy mennyire hamis, mennyire csak a felszínen idilli ez a világ. A Szegény emberek az első világháború pusztításainak különös, rendkívül eredeti szempontból való ábrázolása; nem háborús történet, hanem azoknak a lelki, pszichikai sérüléseknek és következményeinek a drámai rajza, amelyeket a háború mindenkiben létrehoz. A kondás legszennyesebb inge egy kisfiú halála kapcsán mutatja be azokat az iszonyú különbségeket, amelyek "lent" és a "fent" világa között fennállnak. A Csibe-novellákat az egyik legjellemzőbb darab, a Csibe a színházban volt képviseli. A Világ végén már szép és jó című novella a kis négyéves állami gyerek, Rozika története: az Árvácskára emlékeztető rövid írás visszafogott hangja, tulajdonképpen apró, jelentéktelen eseményei ellenére is az egyik legtragikusabb, az embertelenséget leginkább felmutató Móricz-írások közül való.

Covers_335801
elérhető
1

Móricz Zsigmond - Rokonok
Kopjáss ​István egy nap arra ébred, hogy megválasztották Zsarátnok főügyészének. Kultúrtanácsnokként - más szóval utolsó senkiként - dolgozott addig a városházán, s most, hogy a jó szerencséje és a forgandó véletlen ilyen magas pozícióba juttatta, minden szebbnek tetszik körülötte: egyszeriben a felesége is vonzó szépasszonnyá válik, a városban mindenki előre köszön és gratulál neki, s kínban született frázisát - hogy a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon - mélyenszántó bölcsességként ismételgeti boldog- boldogtalan. Kopjáss, ez a se okos, se buta, de a maga módján tisztességes és idealista gondolkodású ember nagy reményekkel vág neki új munkájának: a törvényesség őre lesz a városban, s kitartó munkával - ha a polgároknak mindig elmondják, mire költik a pénzüket - talán még azt is el lehet érni, hogy a magyar ember szívesen fizesse az adót, s önzetlen örömmel szemlélje a köz boldogulását. A hatalom édességét azonban hamarosan megkeserítik az innen-onnan előbukkanó rokonok, akik most mind Kopjáss pénzét s befolyását lesik, s még inkább az új főügyész előtt lassanként feltáruló igazság: a kéz-kezet-mos panamázások kibogozhatatlan szövedéke. Móricz először 1930-ban, majd átdolgozott formában 1932-ben megjelent regénye azóta klasszikus példázattá vált, amely örökérvényűen mutatja be a hatalom mámorát s az aljasító körülmények közé került egyszerű ember vergődését. Bár a Rokonok csak egy pillanatkép az 1920-as évek végének Magyarországáról, a kórképet ma is hátborzongatóan pontosnak érezhetjük. Kötetünkben a regény mellett a belőle készült színpadi művet is közöljük: a komor hangulatot Móricz itt derűs elemek sokaságával oldja fel, s a regényben sodró realizmussal ábrázolt gondolatot itt pörgő, komikus jelenetekkel, lenyűgöző dramaturgiai profizmussal közvetíti, bizonyítva, hogy a színpadi műfajnak is újító, nagy mestere volt.

Móricz Zsigmond - A ​nagy fejedelem
A ​legnagyobb szabású magyar történelmi regénytrilógia, a legjelentősebb Móricz-mű második része A nagy fejedelem 1927-ben jelent meg. Az új fejedelem, Báthory Gábortól romokat és felfordult, megriadt, bizakodásra szinte már képtelen országot örökölt. Bethlen Gábor elhatározta, hogy föl fogja emelni Erdélyt. Ennek az emberfeletti, a magyar történelem egyik legjelentősebb, legnagyobbszabású vállalkozásának elbeszélését nyújtja a kötet. A történelmi regény azonban önéletrajzi elemekkel is gazdagodott. Elsősorban Bethlen házassága válságának rajzában. A robotos, kemény erkölcsiségű hitves, Zsuzsanna fejedelemasszony mellett megjelenik a puritán fejedelem életében egy izgató szexuális talány is, a démoni vonzású szerető, Báthory Anna. Bethlen két nő között osztja meg szívét. Felesége, Károlyi Zsuzsanna a jóságot, szeretője Báthory Anna a nagyvonalúságot, merészséget, szépséget és romlottságot képviseli. E szenvedély hatalmas erejű megjelenítése a regény egyik legnagyobb tette; legyőzésekor, a válságon való túllépéskor, a regény végén pedig sugárzó többértelmű jelentéssel, ismét felvillan a valahai tündérkirályfi, Báthory Gábor figurája. A diadalmas "nagy fejedelem" az ő nótájára gyújt.

Móricz Zsigmond - Árvácska
Móricz ​1936 őszén a Ferenc József hídon találkozik egy fiatal lánnyal, aki öngyilkosságra készül. Magához veszi, majd örökbe fogadja -megmenti az életnek és a magyar irodalomnak. A volt lelenc és lágymányosi prolilány megrázó élettörténete szolgáltatja a nyersanyagot előbb a Csibe-novellákhoz, később, 1940-ben az Árvácska című regényhez. Ennek a könyvnek -amint Móricz vallotta- " a legeslegkisebb mondata is magából a nyers életből szállott fel". A vérlázító tények azonban túlmutatnak önmagukon: a húszas-harmincas évek fordulójának alföldi tanyavilágában kallódó kis Állami Árvácska sorsában Móricz a tisztaság és jóság kiszolgáltatottságának példázatát írja meg. Nyomor-naturalizmusba vesző dokumentumregény helyett lírai pátoszú művet alkotott, amelyet "csak égre kiáltva lehet elsikoltatni, mint a világ lelkiismeretének bűnbánó zsoltárait".

Móricz Zsigmond - Esőleső ​társaság
Íme ​itt állunk és beszélünk ezen a gyönyörűségesen zengő magyar nyelven. Egy olyan nyelven, amely sehol az egész világon nincs, csak itt, ebben a kicsiny tündérkertben. Beszélünk egy olyan nyelven, amelynek még rokonai sincsenek, mert annyira régen szakadtunk el a nyelvtestvérektől ... S íme mégis itt vagyunk! ... Itt vagyunk itthon, Európa kellős közepén..." -------------------------------------------------------------------------------- Móricz Zsigmond beszéde Tiszacsécsén (1929) A kötet tartalmazza a Hét krajcár című novellát, mely meghozta számára a hírnevet, a Kis Samu Jóska című, a háborús tapasztalatait megörökítő novellát, a Szegény emberek és a Barbárok című örök klasszikusát, az Árvácskát, amiből a felkavaró hatású film készült. A könyvben szereplő további novellák: A biblia fedele, Csipkés Komárominé, Judith és Eszter, Sustorgós, ropogós tafotába, Tragédia, A debreceni csordás, A macska, Égi madár, Virtus, Esőleső társaság, Ebéd, A kislány kisujjáért, Komor ló, Családi fénykép

Móricz Zsigmond - Rózsa ​Sándor a lovát ugratja
Hol ​voltak már a betyárok, s hol a betyárromantika, amikor Móricz Zsigmond megírta egyik legnagyobb regényét Rózsa Sándorról. Miért volt szüksége éppen Rózsa Sándor alakjára Móricznak, aki - Ady szavaival élve - "nemcsak temeszteni, hanem támasztani" jött irodalmunkba? Azért, mert a negyvenes évek elejére egy másfajta betyárvilág kezdődött a háborúra készülő Magyarországon, ahol a szegényparasztság olyan kisemmizett volt, mit a szegedi puszták jobbágyai száz évvel ezelőtt. Móricz Zsigmond Rózsa Sándora a néma, a legázolt népből ugrik elő, hogy üssön, s hogy odakiáltsa Szeged város urainak, a Pruksa doktoroknak, kimetszett pandúroknak: "A szögény is ember!" Az író mesélő kedve talán ebben a regényében csap a legmagasabbra. Varázslatos erővel örökíti meg a természetet, az embert, a népet, s csodálatos, égő színekkel festett tájak, nádasok, mezők keretezik a regény nagyszerűen mintázott alakját.

Móricz Zsigmond - Úri ​muri
Szakhmáry ​Zoltán, a tehetséges fiatal földbirtokos több száz hold földön gazdálkodik a Kiskunságon. Nem éri be az elmaradott földművelői módszerekkel, modernizálni akar. Mindezt azonban úgy, hogy közben saját társadalmi osztályához is ragaszkodik, ő dzsentriként akar mintagazdaságot létrehozni. A lehetetlent kísérti, mint egyébként minden dolgában. Ezt tetézi magánéleti konfliktusa: szeretik a nők, és ő is odavan a szerelemért, de afféle "egyasszonyos ember", mondta róla maga Móricz. Olyan ember, akinek egyszerre csak egy nő fér meg a vágyaiban: bárhogy rajong is a feleségéért, ha mégis beleszeret valaki másba, akkor már csak érte, a szeretőjéért fog megveszekedni, élni és halni. Regény és dráma "ikerköteteinknek" az Úri muri a negyedik darabja. A sorozatban eddig a Rokonok, a Légy jó mindhalálig és a Nem élhetek muzsikaszó nélkül jelent meg.

Móricz Zsigmond - A ​galamb papné
Pap ​Énók, a gáti pap és zádori Zádor Ica a világtól elzárkózva, egy isten háta mögötti kisfaluban mézesheteiket élik. A férj elégedett, hiszen nagyvárosi feleséget, egy kis "selyem teremtést" kapott, és a feleség is boldog várakozással tekint közös életük elé. Szerelemből házasodtak, de azért jól megnézték, kifélével állnak oltár elé. Énók paraszti származású, tanulmányai révén azonban felküzdötte magát a vidéki értelmiségi középosztályba. Felesége jó családból való polgárleány, aki ugyan rangon alul házasodott, de bízik férje szakmai előmenetelében, mert az ő asszonyi vágyai és álmai is a pap karrierjével függenek össze. Csakhogy teljességgel ki akarja sajátítani a férfit, s női szeszélyhullámzásaihoz igazodó, feltétel nélküli odaadást vár el tőle. Az első és egyetlen akar lenni az életében. Olyannyira, hogy még hivatása gyakorlásában is korlátozza. Amint az együttélés hétköznapjaiban kiismeri, máris kevesellni kezdi, amit nyújt. "Azt már tudta, hogy ez igazán olyan férj, amilyet csak kívánhat valaki. Jól nevelt, régi divatú, igazi férj. Kétség és gyanú nem férhet hozzá. Házias, a feleségét imádja, és egy óránál tovább bírja az ölében hordani. De azért ennek is van hibája. Se pénze, se perverz műveltsége nincs. Az igazán unalmas, mindig csak okosan beszélni, komolyan nevetni". A nagy regénykompozíciók mesterének számító Móricz "ezúttal" -több mint száz éve- leheletfinom lélektani regényt írt: a házastársi játszmák valóságos példatárát adva aprólékos részletességgel rajzolta meg friss házas hőseinek folyton ingadozó lelkiállapotát, az együttélés szabályainak kialakításán való mindennapos igyekezetüket. A galamb papné nemcsak ezért, de ezért is a maga nemében ugyanolyan remekmű, mint Móricz nagyregényei.

Móricz Zsigmond - Légy ​jó mindhalálig
Elkezdődik ​a kihallgatás. Az igazságtalan, sokszor nevetséges vádak zuhataga között Misi már-már összeomlik. De amikor apját, az ácsot is felemlegetik rossz példaként, és a debreceni kollégiumi hagyományokra hivatkozva gonosztevőnek nevezik, kitör és kijelenti, hogy ő nem akar debreceni diák lenni tovább. Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig Egy kiváló író kiváló regénye. Nem tesz jót neki, hogy háziolvasmány, pedig Nyilas Misi példája nem is olyan távoli, ma is belerendül a világ, ha egy tiszta és becsületes gyermeknek csalódást okoz a felnőttek világa. Ez a csalódás és megrendült bizalom azonban újjáépíti a gyermeki lelket, s még ha – a szövegből kiérezhetően – nem is oldódik föl soha igazán, mégis új távlatokat nyit épp elkezdődött életében: az emberiség tanítója, a jóság apostola szeretne lenni, az édesanyjától kapott tanítást akarja továbbadni. Nemes cél, mely legalábbis Móricz esetében megvalósult. Ugyanis kitűnő irodalomtörténészeink szerint a mű életrajzi ihletésű. A szerző a kommün összeomlásakor a nemzeti katasztrófák után érzett mély válságát fejezte ki; fájdalmában, csalódottságában menekülésképpen írta meg saját életérzését gyermeki szívbe ágyazva. A debreceni református kollégium akkoriban a nemzeti nevelés fellegvárának számított. Nagy, komor, négyszögletű épület, a szegény sorból származó Nyilas Misi fél tőle, de büszke is rá. A megrázó történet végén azonban dacos eltökéltséggel ismételgeti, hogy nem akar többé debreceni diák lenni. A szülői ház áldott emlékével, érzékeny lélekkel és határtalan bizalommal érkezik az alig tizenegy éves kisfiú a Református Kollégiumba. A fizikailag gyenge, ám önérzetében erős diák azokat a lépcsőket járja, melyeket korábban Csokonai, Kölcsey és Arany János, akikre rajongó csodálattal gondol. Szellemi képességei az osztály legjobbjai közé emelik, ám tapasztalnia kell, hogy a tanárokat a tanulók származása is befolyásolja az értékelésben. Jól ismert helyzet. Amikor szorosabb kapcsolatba kerül a debreceni felnőtt világgal, útravalója, a gyermeki hit, bizalom és az emberek iránt érzett tisztelet, fokozatosan szertefoszlik. Egy lutricédula ellopása mellett a felnőttek csalással, hazugsággal vádolják, jóllehet épp a felnőttek dúlják szét az ő bizalmát. Erkölcsi tartása szemünk előtt formálódik: jóhiszeműségéért keservesen megfizet. Érdemes-e ottmaradnia a patinás kollégiumban? Nyilas Misi fogalma mindannyiunk számára a lelki tisztaság, mely végső soron a pénzzel áll szemben. Nem csak az irodalomból ismerjük ezt az alapkonfliktust. A pénz ritkán kerül ki vesztesként, még ha a lélek tisztaságával is áll szemben, mely a regény címének bibliai idézetében (Jelenések könyve) összegződik.

Móricz Zsigmond - Nem ​élhetek muzsikaszó nélkül
Móricz ​a saját családja körében remek nőalakok sokaságát figyelhette meg: ennek az irodalmi és teátrumi divatokon túlmutató dzsentritörténetnek a megírásához az író első felesége és annak nagynénjei szolgáltak modellül. Maga a cselekmény egy Kós Károlynál, a híres építésznél tett 1914-es farsangi látogatásra épül. Témájával, ábrázolásmódjával üde, idilli színfoltja ennek a korszaknak: az író bölcs derűjét, a férfi-nő kapcsolat évődő, játékos oldalát, a házastársi pozícióharc rivalizáló erőpróbáját a kellő távolságtartással mutatja be. Letűnt világot idéz meg a nagy mulató, duhaj ifjú földesúr figurája - aki háromnapos ünneppel üli meg a neve napját, és akivel már a cigányok sem bírják az iramot -, de van benne valami múlhatatlanul eleven, aminek ma is lehetetlen ellenállni.

Móricz Zsigmond - Forró ​mezők
1928-ban, ​a Forró mezők születése idején Móricz sokat kereső és mégis állandó anyagi gondokkal küzdő író. A megnövekedett család egyre súlyosabb anyagi terheket ró rá. Talán azért is fordul a hirtelen nagyon divatossá lett detektívregény műfaja felé. Gyorsan, egyszerű eszközökkel pénzt keresni, s egyúttal megmutatni, hogy ez az új műfaj sem idegen a számára - mindez vonzhatta és izgathatta képzeletét. De ahogy nekikezdett, zsenialitása az irodalomalatti műfajból egyszerre irodalmi és eredendően magyar alkotást formált. Az izgalmas bűnügyi történetből izgalmas társadalomrajz kerekedett, amelyben a nyár azért oly kietlen, azért fed mindent ujjnyi vastagon a szürke, szomorú por, mert Móricz még felcsillanni sem látja annak a reményét, hogy másképpen is lehetne élni. Illúziói végképp szétfoszlottak, az úri osztályban a továbbjutás lehetőségének már szikráját sem látja.

Móricz Zsigmond - Kiserdei ​angyalok
"Móricz ​Zsigmond a legeseményesebb életű, legtöbbet szenvedett, legkeserűbb, legbölcsebb, legmagyarabb magyarságnak szívbéli látója, vérbeli írója. S ez a józan, bátor, bölcs, néha-néha szinte koldus őszinteségű író, ez a kemény, kálvinista, magyar fiú olykor olyan titkos izgalmakat kelt s olyan végtelenségeket tárít föl akaratlan vagy nagyon akart szimbólumaival, mint senki eddig. S a történetei. Rosszmájú s elrontott ember olykor kimondaná már róla, hogy írójuk a tyukodi Maupassant, mikor egy legoriginálisabb, senkihez nem hasonlító művészet hirtelen közbeszól: óvakodjunk nagy irodalmi nevekkel tréfálkozva játszani ütősdit. Ez a falu, ez a magyarság, ez a népiesség, ez az élet átélő látása, ez a művészet, a Móricz Zsigmondé. Századok ős érzései s a mai európai magyar művész-ember differenciáltsága házasodtak benne össze. Móricz egy-két olyan típust ad a magyar parasztról, hogy tapsolva kérjük - a többit. Móricz Zsigmond egyedül fölér egy forradalmi szabad csapattal." (Ady Endre)

Móricz Zsigmond - A ​pórul járt farkas
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Móricz Zsigmond - Esőleső ​társaság és más novellák
A ​borítón mosolygó embert az elmúlt évszázad legszigorúbb magyar írójaként emlegették, és sokáig ritkábban álmélkodtunk azon, mennyi játék és gyöngéd művészi mozdulat van az írásaiban. Az új századforduló prózájában fedeztük föl igazán, milyen sokszínű hagyomány bontakozik elő Móricz Zsigmond novellisztikájából. „A hét krajcár, mellyel elindult, jelkép: az ő öröksége – mondta róla Kosztolányi. – Mindegyik krajcár jellemző írói elhivatottságára. Néhányat a gépfiókban lelt, a munka oltárszekrényében, egyet valahol elrejtve az üveges almáriom bűvös zugában, ahol a múlt emlékeit, az ereklyéket őrzik, kettõt az édesapjánál és édesanyjánál, az őseinél, akiktől származik, s az utolsót, a legértékesebbet egy koldustól kapta, egy magyar koldustól, aki poros országútjainkon reménytelenül ballag, a szenvedők szenvedőjétõl, akinek cserében érte, ezért az egy krajcárért, mindörökre odaadta szívét és szavát.”

Móricz Zsigmond - Állatmesék
Móricz ​Zsigmond kedves, kisgyerekeknek írt verses meséi a magyar gyerekirodalom legnépszerűbb, legjátékosabb kincsei közé tartoznak. Az iciri-piciri kismacska, a török Mehemed mulatságos történetén kívül ebben a kötetben Móricz Zsigmond valamennyi népszerű meséje szerepel, Reich Károly színes illusztrációival gazdagon díszítve.

Móricz Zsigmond - Iciri-piciri
"Hol ​volt, hol nem volt, volt egyszer egy iciri piciri házacska, ott lakott egy iciri piciri kis macska. Volt annak két iciri piciri kis ökre, rákaptak egy iciri piciri kis tökre..." Móricz Zsigmond gyermekeknek szóló versét Radvány Zsuzsa kedves rajzai illusztrálják.

Kollekciók