Ajax-loader

kollekció: Térkép

“Bocsánat, hogy félbeszakítom, de nem értek a földrajzhoz: hogy tud Afrika csókolni?”
(Rejtő Jenő)


Fedeles Tamás - Pécs ​topográfiája a kezdetektől a 20. század elejéig
Pécs ​több mint két évezredes múltra visszatekintő története régóta foglalkoztatja a kutatókat, ennek ellenére a város évezredeket átívelő morfológiai, topográfiai fejlődését bemutató összefoglaló munka mindezidáig még nem született. A Magyar Várostörténeti Atlasz program keretében néhány éve megkezdett kutatásoknak többek között éppen az a célja, hogy e hiátust megszüntessék. A Pécs Várostörténeti Atlasz e kutatásokra szervezett munkacsoportjának tagjai az eddig elvégzett kutatásaik eredményeit adják közre e kötet hasábjain. A munka természetesen e tanulmánykötet megjelenésével még korántsem tekinthető lezártnak, hiszen a vállalkozás végső célja a település topográfiai változásait bemutató, magyar és angol nyelvű, tematikus térképekkel, a városról készült reprodukciókkal, valamint részletes adattárral ellátott várostörténeti atlasz elkészítése. Az egyes korszakokat merőben eltérő forrásadottság jellemzi, mindemellett a kútfők feldolgozottsága is meglehetősen nagy eltérést mutat. Ebből következik, hogy jelen kötet tanulmányai között akadnak komplexnek tekinthető feldolgozások és egy-egy részletkérdést mikro-elemzéssel feltáró dolgozatok egyaránt. Az őskortól az oszmán uralom végéig tartó időszakra vonatkozó kutatások lezártnak tekinthetők. Magától értetődően – a dolog természetéből adódóan – ez csak a pillanatnyi állapotra vonatkozik, hiszen az újabb régészeti feltárások, esetlegesen felbukkanó – az eddigi tapasztalatok alapján vélhetőleg csekély számú – közép- és koraújkori források némileg árnyalhatják jelenlegi ismereteinket. Talán kissé meglepő módon a 18. századtól kezdődő periódus tekinthető a legkevésbé feldolgozottnak topográfiai szempontból. Dacára annak (vagy éppen azért), hogy a levéltári források, a rendelkezésre álló térképek, városábrázolások száma éppen a hódoltság időszakát követően indult nagyarányú gyarapodásnak. A kutatások alapját Madas József minuciózus munkával összeállított adattárai jelentik, melyek vezérfonalként szolgálnak a témában elmélyedni kívánók számára. Ugyanakkor az említett kötetek minden értékük ellenére a város szerkezeti változásainak, topográfiai fejlődésének bemutatása során hangsúlyozottan „mindössze” kiindulópontot jelentenek. Hiszen a közölt adatokra alapozva, azokat az eredeti forrásokkal összevetve, kiegészítve, térképre vetítve nyílik lehetőség a város térbeli gyarapodását, morfológiai változásait folyamatában bemutató, komplex összefoglalás elkészítésére.

Bede Béla - Magyar ​népi építészet
A ​Corvina tematikus útikönyvsorozatának ötödik kötete Magyarország népi építészetét mutatja be részletesen: Hollókő-Ófalu és az országos Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum, valamint a regionális skanzenek - a Göcseji Falumúzeum, a Vasi Múzeumfalu, a Sóstói Múzeumfalu, a Szennai skanzen, illetve az Ópusztaszeri skanzen - leírása után megyénként, ábécérendben ismerteti a magyar népi építészet emlékeit, leírva azok megközelítését, elérhetőségét és nyitva tartását is. Nemcsak parasztházak kaptak helyet a kötetben, hanem gazdasági épületek (csűrök, pajták, istállók stb.), ipari épületek (száraz-, szél- és vízimalmok stb.) és szakrális épületek (templomok, haranglábak, temetők, kálváriák stb.), valamint a különféle mesterségek jellegzetes házai is, továbbá a módos gazdák portáitól a zsellérség házain át a barlanglakásokig szintén sok minden. A sorozat előző köteteihez hasonlóan a részletesen bemutatott 200 épületegyüttesen kívül megyénként, címmel felsoroljuk az egyéb (összesen 609) népi építészeti emlékeket, amelyek között már a Magyarországon élő kisebbségek építészeti emlékei is szerepelnek. Fontos megemlíteni, hogy a megőrzött épületek sehol sem csupán népi építészeti emlékek, hanem céljuk az adott kor népi kultúrájának minél teljesebb bemutatása is. Az épületekben a korabeli bútorokon kívül a gazdálkodás, a főzés, az ünnepek és a mindennapi élet tárgyait is megtekinthetjük. A népi építészeti emlékek egyben korabeli életmód-kiállításoknak is tekinthetők. Az útikönyvet 680 színes fotó teszi szemléletessé. A tájékozódást térkép és GPS-koordináták segítik.

Covers_300968
Mindentudó ​világatlasz Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Mindentudó ​világatlasz
A ​kézikönyv méretű földrajzi világatlasz festői, valósághű színezésű térképei minden lényegesebb települést és felszíni formát feltüntetnek, magyar földrajzi nevekkel, részletes Magyarország-térképekkel és Kárpát-medence térképpel. Az országokat és országrészeket részletes statisztikai adatokkal, szöveges ismertetésekkel, zászlókkal, címerekkel és gyönyörű fényképekkel bemutató országlexikon végén a fontosabb nemzetközi világ- és regionális szervezetek ismertetése is szerepel. A színes oldalakat természetföldrajzi, gazdasági és egyéb táblázatok követik. A kötetet mintegy 20 ezer nevet tartalmazó névmutató zárja.Kiadványunkat korosztálytól függetlenül minden érdeklődőnek ajánljuk, aki általános műveltségét tovább kívánja fejleszteni.

Covers_317846
Bibliai ​kéziatlasz Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Bibliai ​kéziatlasz
Ez ​az atlasz a Biblia történetét tekinti át, átfogó történelmi, vallási és földrajzi összefüggésekkel gazdagítva a Szentírás olvasóinak ismereteit. A világ teremtésétől a keresztyénség terjedéséig végigköveti a bibliai elbeszélést, gazdagon illusztrálva azt képekkel, térképekkel és háttér-információkkal, könnyen használható, olvasóbarát formában. - Általános háttérismeretek a Biblia történetéhez a teremtéstől az újszövetségi időkig. - Színes képekkel, táblázatokkal, térképekkel, grafikonokkal, időrendi táblákkal. - Közérthető és jól kezelhető segítség a Biblia olvasóinak.

Covers_359944
Budapest Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Budapest
Kedves ​Utazó! Könyvünkből egyszerűen felkészülhet egy tartalmas budapesti hétvégére. Röviden bemutatjuk fővárosunk történelmi negyedeit, utcáit, tereit és épületeit, fontosabb kulturális helyszíneit, valamint a Budapest-környéki látnivalókat Gödöllőtől Esztergomig. Így a helyszínre érve talán könnyebben megleli az Önt leginkább érdeklő látványosságokat. A kötet végén dióhéjben összefoglaljuk azokat a turisztikai tudnivalókat, melyek a leghasznosabbak egy rövid kiruccanáshoz. Ha még többet megkíván tudni a helyi nevezetességekről, hallgassa végig felkért idegenvezetőnket, Ónodi Esztert, akinek hangja a mellélkelt CD-ROM hangfelvételéről csendül az Ön fülébe. A mintegy ötórányi MP3-as hanganyagot meghallgathatja erre alkalmas discman-jén, magával viheti, hogy a neves színésznő "élőben" vezesse Önt az úton. A könyvet és a hangfelvételt együtt is használhatja: a térképeknél jeleztük, hogy a hangfelvétel hányadik számát indítsa el további információkért az adott helyről, épületről. Kellemes időtöltést kívánunk Önnek kies fővárosunkban. A szerkesztő

Gyulafi József - Nagy ​kerékpáros túrakönyv III.
Ez ​a könyv nemcsak azoknak a gyakorlott túrázóknak íródott, akik már bebarangolták az egész országot, hanem azoknak is, akik szeretik a szépet, a kalandot, az új élményeket. A könyvben leírt túrák nagy része közepes edzettség mellett is kényelmesen teljesíthető.

Alena Ježková - Prágai ​legendák
Prága ​a meglepetések városa. Terei, hídjai és szűk utcácskái rejtélyekről, csodatételekről, titokzatos halálesetekről, vagy épp szerelmi históriákról mesélnek. A cseh főváros ezeréves múltját sajátos hangulatú legendák őrzik. Alena Jeľková, a helytörténeti könyvek elismert szerzője hetvenhét rövid legendát gyűjtött össze, és a leghíresebb városrészek szerint csoportosította őket. A térképmellékletekkel kiadott, gazdagon illusztrált kötet így akár útikönyvként is olvasható, és izgalmas nyomozást ígér mindenkinek, aki Prágába látogat.

Ismeretlen szerző - Nagy ​képes történelmi világatlasz
Ez ​a korszerű történelmi atlasz 80 fejezetben ábrázolja a világ történetét az ősember fejlődéstörténetétől a III. évezred kezdetéig. Minden fejezetet gazdagon illusztrált térképekkel és képekkel: több mint 300 térképet és több mint 500 képet tartalmaz. A rendkívüli igényességgel elkészített térképek nagyon hatásos információhordozók: szemléletesen erősítik a szöveges részek adatbázisát, és további részletekkel gazdagítják a történelmi elemzések átfogó ismeretanyagát. Kiváló olasz szakembereknek az egyes történelmi korszakokról írott esszéi pedig szinte szükségessé teszik a térképeket és a kronológiai táblázatokat, mert csak ezek együttese alapján érthető meg egy-egy történelmi fordulópont vagy egy-egy kevéssé ismert történelmi részlet. A modern ember a történelmet egyre dinamikusabban szemléli, ezért nem lehet már úgy leírni, mint egymástól független események egymásutánját, hanem egyértelműen rá kell mutatni az események közti kapcsolatokra, sőt szembesíteni is kell őket egymással. Szakítani kell emellett a mélyen rögződött eurocentrikus szemlélettel, és a szükséges mértékben teret kell adni (nem csak a közelmúlt vonatkozásában) azoknak az eseményeknek is, melyek az "öreg kontinenstől" távol történtek. Végezetül a történelem tanulmányozásából nem lehet kihagyni a gazdasági, vallási, művészeti vonatkozásokat sem, mert éppenséggel azok ismeretében lehet csak a csaták és a politikai események igazi okát megismerni. Az Atlasz nyolcvan fejezete korszakokra bontva tárgyalja a világtörténelmet. Az ember eredetéről, fejlődéséről, majd az ókori kultúrák kialakulásáról szól az első nagyobb egység. A következő már a Nyugatrómai Birodalom bukásától a reneszánsz és humanizmus kezdetéig vezet. Az újabb fejezetcsoport a felfedezésekkel kezdődik, és bemutatja a nagy nemzetállamok kialakulását, a forradalmakat, a világháborúkat - vagyis átvezet a modern koron. Külön fejezetek foglalkoznak a III. évezred kezdetének nemzetközi gazdasági és politikai helyzetével, és vázolják az előttünk álló lehetőségeket és nehézségeket. Rendkívül hasznos az atlasz két záró egysége. Az idővonalak a történelem meghatározó és érdekes eseményeit látványosan ábrázolják, és így lehetővé teszik párhuzamok felfedezését egymástól távoli események között, miközben rögzítik, mi is történt egy adott történelmi pillanatban a világ különböző részein. Az igen gazdag hely- és személynév-, valamint a csatahelynév-mutató pedig a történeti topográfia iránt érdeklődők legkülönlegesebb igényeit is kielégíti.

Franz-Peter Burkard - Peter Kunzmann - Franz Wiedmann - Filozófia
A ​kötet végigköveti a filozófiai gondolkodás alakulását és az egyes filozófusok munkásságát a Védák korszakától a mai irányzatokig. A részletes ismertető és magyarázó szöveget szemléletes, színes ábrák és táblázatok egészítik ki, alapos név- és tárgymutató könnyíti meg a könyvben való eligazodást. A tartalomból: Keleti filozófia (Upanisádok, buddhizmus, konfucianizmus, taoizmus), ókori görög filozófia (Szókratész, Platón, Arisztotelész, Epikurosz), patrisztika, skolasztika, arab filozófia, felvilágosodás (Descartes, Spinoza, Leibniz, Locke, Hume, Voltaire, Montesquieu), német idealizmus (Kant, Fichte, Hegel, Schelling), Schopenhauer, Nietzsche, Husserl, Jaspers, Sartre, Camus, Heidegger stb.

Ismeretlen szerző - Bükk ​- turistakalauz térképpel
A ​kiadvány hazánk első hegyvidéki nemzeti parkjába kalauzol, ahol a természet minden évszakban elkápráztatja páratlan csodáival az odalátogatókat. A turistakalauz ismerteti a Kéktúra útvonalakat, a tanösvényeket, valamint a kerékpáros, a gyalogos és a sí-turizmust érintő szolgáltatásokat. A térkép kivágatára eső településekről az egylapos térképeken már bevált fényképes ismertetők tájékoztatnak. Ebben a részben a települések múltjának rövid bemutatása, a látnivalók és szálláshelyek felsorolása található.

Ismeretlen szerző - Balaton-felvidék ​/ Keszthelyi-hegység - turistakalauz térképpel
A ​kiadvány a Balaton északi partja mögött elterülő, szőlőkkel, présházakkal, erdőfoltokkal, és aprófalvakkal tarkított tájra, a zárt erdőrengeteg benyomását keltő Keszthelyi-hegységbe, valamint a rejtelmes Kis-Balaton világába kalauzol. Az útikalauz tartalmazza az északi part nagyobb fürdőhelyeinek és a Kis-Balatonnak a térképét, sok fotóval illusztrálva ismerteti a Balaton-felvidék és a Keszthelyi-hegység településeinek látnivalóit, hasznos információkat ad a szállás és étkezési lehetőségekről. Kis településtérképek: Balatonalmádi, Balatonfüred, Hévíz, Keszthely, Nagyvázsony, Sümeg, Tapolca, Tihany és Veszprém.

Covers_376666
Mátra ​turistakalauz Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Mátra ​turistakalauz
A ​kiadvány 28 gyalogos- és két kerékpáros túraleírásban ad ötleteket a különböző látnivalók felfűzésére, de található leírás a teljesítménytúrákat kedvelőknek is. A Mátra múltjáról az általános tájékoztató, a turistáskodás múltjáról és a hajdani kisvasutakról szóló leírások, míg a jelenjéről a hegyvidék üdülőhelyeit és a kerékpártúrákat bemutató fejezetek számolnak be.

Elekes Tibor - Erdély
Bevált ​tippek, ajánlatok, szállásajánló • szállodák, panziók, kempingek • falusi turizmus címek, telefonszámok, elérhetőségek kalandozóknak, országjáróknak • 430 település és táj látnivalói ajánlott útvonalak mentén • várak, kastélyok, népművészet, hagyományőrzés • városnéző séták, múzeumok, műemlékek kultúrszomjasoknak • legendák, mondák, kultúrhistóriák • Erdély híres szülöttei • zarándokhelyek, kegyhelyek, temetők természetbarátoknak • kirándulások, csillagtúra ajánlatok • védett területek, növény- és állatritkaságok gyógyulni, pihenni vágyóknak • gyógyfürdők, üdülőfalvak • borvizek, mofetták, sós források ínyenceknek • az erdélyi konyha, az erdélyi borok szórakozás, szabadidő ajánló • éves programok, színházak, táncházak praktikus útiszótár kétnyelvü névmutató

Jürgen Gottschlich - Dilek Zaptcioglu - Isztambul
Naprakész ​információk, bárhová utazunk! Kalandok és élmények 24 órába sűrítve. Ötletek és javaslatok, hogy kevés pénzből hogyan érezzük jól magunkat és hová menjünk vásárolni. Minden fejezet végén takarékos ajánlat. Új fejezetek: zene, klubok, művészet és építészet, kulturális élet és étkezési szokások, minden fontos esemény, dátum és cím! Hasznos internet oldalak, interaktív térképek, telefonszámok és e-mail címek. 8 oldalas várostérképpel, közlekedési hálózattal.

Ismeretlen szerző - Földrajzi ​és politikai világatlasz
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Gyulafi József - Nagy ​kerékpáros túrakönyv I.
Egynapos ​körtúrák Magyarországon A szerző drótszamarán bejárta már az egész országot. Most kerekezéseinek tapasztalatait osztja meg a kíváncsi olvasókkal. Kis kerékpár-szerelési tanfolyammal indítja könyvét, majd 35 jótanáccsal látja el a kezdő túrázókat, és végül, de nem utolsósorban következnek az útvonalak: Pilis, Börzsöny, Nógrád, Salgótarján, Mátra, Bükk, Aggtelek, Zemplén, Hortobágy, Budapest, Gerecse, Vértes, Bakony, Balaton, Sopron, Kőszeg, Őrség, Zselic, Mecsek. Az útvonalak elején információkat kapunk a Budapesttől mért kiindulópontról, a túratávról, a földutak hosszáról, az emelkedésekről, a túraidőről, a nehézségi fokról és a tájékozódásról, amiket több oldalas részletes leírások követnek fotókkal, térképekkel illusztrálva.

Nagy Róbert - Google ​Earth a gyakorlatban
E ​praktikus kézikönyv segítségével a Google Earth felhasználói szintű kezelése mellett annak professzionális használatát is elsajátíthatják a tanulni vágyó felhasználók. A program használatát életkorra lebontva ismerhetjük meg, miközben számos egyéb tudományterület is előkerül, minden esetben a Google Earth-höz, illetve egyéb térképes tervezőprogramokhoz kapcsolódó viszonyukat vizsgálva. Megismerhetjük a Google Earth-ben látható adatok és paraméterek elméleti hátterét, megtudhatjuk, hogyan készülhetnek összetett műszaki rajzok, miként hozhatunk létre magassági terepmetszetet a domborzati profil segítségével, közelebbről tanulmányozhatjuk a Google Earth csillagász modulját és a kapcsolódó online térképes alkalmazásokat, valamint a földrajzi és navigációs alapok elsajátítását követően megismerkedhetünk az izgalmas kézi mérő és navigációs eszközökkel is. Megtudhatjuk miként járhatjuk be virtuálisan egy-egy város utcáit, hogyan nézhetünk körül a Holdon vagy a Marson, illetve miként tájékozódhatunk az égbolt csillagai közt. A könyv egyenként tárgyalja a Google Earth használatát a villamos energetika, távközlés, katasztrófavédelem, rendőri szervek, expedíciók, mentők, tűzoltók, repülés, hajózás, vasúti közlekedés, vízügy, televíziózás, honvédelem, csillagászat, erdészet, régészet, földrajz- és történelemoktatás szemszögéből. A fentieken túl a kíváncsi olvasó hasznos információkkal gazdagodhat arról, hogy a program miként használható a munkában, a magánéletben, vagy akár szórakozásra is.

Aleksandra Mizielińska - Daniel Mizieliński - Világlátó
A ​Világlátó nem csupán egy atlasz, annál sokkal több! Szemet gyönyörködtető térképkönyv, melynek gazdagon illusztrált oldalpárjai nemcsak földrajzi elnevezéseket tartalmaznak, hanem rengeteg egyéb információt. A térképeket nézegetve megtudhatod, hogy melyek egy adott ország legérdekesebb helyei, milyen állatok és növények népesítik be, melyik híres festő, tudós, zeneszerző vagy író élt és alkotott a határain belül, mik az országra jellemző ételek és italok, és milyen kulturális eseményekről nevezetes. A könyv a Föld országainak színes sokféleségét hirdeti, bemutatva azok gazdagságát a hatalmas hegyektől kezdve a legkisebb bogarakig, és persze azt is, ami a kettő között van.

Covers_369617
Mi ​és hol van a világon? Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Mi ​és hol van a világon?
Kövesd ​nyomon térképek segítségével – a váraktól és hajóroncsoktól kezdve a kihalófélben lévő állatokon át a hurrikánokig –, mi és hol van a világon. Hol magasodnak a legveszélyesebb vulkánok? Hol található Földünk legforróbb pontja? Hol élnek a világ leggazdagabb emberei? Hol laknak a legveszélyesebb állatok? Több mint 80 látványos térkép szemlélteti a legizgalmasabb földrajzi, természeti, történelmi és technikai csodákat. 8 éves kortól

Covers_251574
Edinburgh Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Edinburgh
Minden, ​amire egy turistának szüksége lehet: - 64 oldalas útikönyv Edinburgh és Glasgow legfontosabb látnivalóival, - részletes térkép.

Ismeretlen szerző - Az ​Országos Kéktúra turistakalauz - Hollóházától Nagymarosig
Az ​OKT útvonal Hollóházától Nagymarosig tartó szakaszát mutatja be. A leírás az egyes tájegységek szerint halad (Zempléni-hegység; Cserehát és Szalonnai-hegység; Aggteleki-karszt és Borsodi-dombság; Bükk; Mátra; Cserhát; Börzsöny), összefoglalva a területek növény- és állatvilágát, földrajzát és történelmét. Az útvonal által érintett települések látnivalóit fényképes ismertetők illusztrálják.

Szokoly Miklósné - Kisalföld ​és környéke kerékpáros útikalauz
Kisalföld ​kerékpáros útikalauz - Szigetköz, Mosoni-síkság, Soproni-hegység, Fertő tó, Hanság, Rábaköz, Pannonhalmi-dombság leírása Kerékpáros útikalauz M 1:80 000 útvonaltérképpel, várostérképekkel, 26 túraajánlattal, háromnyelvű túraleírásokkal, látnivalók ismertetésével spirálos kivitelben. A Kisalföld hazánk vizekben egyik leggazdagabb, legtöbb kerékpárúttal rendelkező, látnivalókban és természeti értékekben bővelkedő tája. Az idegenforgalom számára kiemelt jelentőségűek a nagyobb városok és a Fertő tó környéke, de útikalauzunk a kisebb települések gyakran igen értékes és érdekes látnivalóira is fel kívánja hívni a figyelmet. A folyók mellett kellemes szabad strandok, kempingek találhatók. A túrák útvonala végigvezet a Szigetköz, a Mosoni-síkság, a Hanság, a Rábaköz, a Pannonhalmi-dombság, valamint Sopron és a Fertő tó környékén. Ez a vidék közismerten gazdag szép és védett természeti értékekben, néprajzi, történelmi nevezetességekben. Kedvelt turista úticél és kerékpározni is kiválóan lehet a kiépített kerékpárutakon, kerékpárosoknak ajánlott, jelzett ún. kerékpárbarát utakon és a szinte végig aszfaltozott folyó menti gátakon.

Wild Ferenc - Bácskai Gusztáv - Fogarasi-havasok
A ​Fogarasi-havasok viszonylag jól ismert és népszerű a magyar turisták körében, de aki eddig nyomtatott anyagot keresett róla, annak nem volt könnyű dolga. Ez a könyv a problémákon kíván segíteni. A hegység és a túrautak szöveges ismertetésén túl minden eddiginél részletesebb térképek és mászóútvázlatok találhatók benne, valamint a Fogarasi turistatörténetből is sok-sok érdekesség vár.

Ismeretlen szerző - Kerékpártúrák ​Magyarországon
Magyarország ​részletes, színes, többnyelvű kerékpáros atlasza 100 túraajánlattal, amelyet jól használható útikalauz, a látnivalók ismertetése és hasznos információk egészítenek ki. Az 1:250000 méretarányú térképen a kerékpáros túraútvonalak behálózzák az egész ország területét. Újdonság az EuroVeloŽ útvonalak magyarországi szakaszának, valamint a szomszédos országokba átvezető nyomvonalaknak az ábrázolása. A térkép lapokon a kerékpárútvonalakat kiemelt zöld vonal jelöli, megkülönböztetve azok fajtáit (kerékpárút, földút stb.), valamint az útvonalváltozatot, az összekötő vagy kitérő utat. A helységek mellett jelek tüntetik fel a túrázás legfontosabb tudnivalóit: szálláslehetőségek, látnivalók, fürdési lehetőségek, kerékpárszervizek, kölcsönzők.

Covers_326446
Ortofotók ​- Balaton Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Ortofotók ​- Balaton
A ​Balaton teljes vízfelületét, a parti sáv és a turisztikai régió településeit, páratlan szépségű tájait tárja elénk az album.

Covers_383507
Bakony Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Bakony
A ​kiadvány a Bakony tájvédelmi körzetének legszebb, látnivalókban igen gazdag területeit mutatja be. A természetjárást aktív pihenésként megélőket egyaránt várják a Magas-Bakony és környékének csendes bükkösei, virágos rétjei, a sziklák közti hűs hasadékok, az őskori halomsírok, a történelmi hangulatot árasztó Csesznek vára, a Cuha vadregényes szurdoka és Tés szélmalmai. A kiadványban helyet kapott a Somló ismertetése is, mivel a hegy a dunántúli borturizmus egyik fellegvára. Frissítve 2012-ben.

Covers_368747
Börzsöny ​turistatérkép Ismeretlen szerző
0

Ismeretlen szerző - Börzsöny ​turistatérkép
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ismeretlen szerző - Gerecse, ​Vértes, Velencei-hegység - turistakalauz térképpel
Három ​táj egy kötetben, amely tartalmazza az Országos Kéktúra leírását, négy kerékpárostúra-ajánlatot, fényképes településismertetőket, kirándulás-ajánlatokat, turisztikai, kulturális és közlekedési információkat, illetve Mór és Tata utcaneves belvárostérképét.

Ismeretlen szerző - Az ​Országos Kéktúra turistakalauz - Visegrádtól az Írott-kőig
Az ​Országos Kéktúra útvonalát részletesen bemutató turistakalauz II. kötete, Visegrádtól az Írott-kőig 196 oldalon át, tájismertetőkkel, útleírással, a látnivalók bemutatásával, településismertetőkkel, 395 fotóval, 60 térképszelvényen vezeti, kíséri végig a „másfélmillió lépésre” indulót Magyarországon. A kiadványban szereplő térképek 1:40000, illetve 1:60000 méretarányúak.

Andrea Schwendemann - Gyerek ​világatlasz
A ​német Ravensburger gyerekkönyvkiadó által készített kötet megismerteti a gyerekekkel a földrészeket, országokat, hegyeket, folyókat és nagyvárosokat. A figyelemfelkeltő szöveg, a rengeteg fénykép és színes illusztráció fontos, érdekes vagy meglepő tényeket mutat be a világ különböző tájairól. A kvízkérdések és a térképészeti alapismeretek segítségével a gyerekek játszva megtanulják a térképek használatát. - A gyerekek életkorának megfelelő, korszerű természetföldrajzi és társadalomföldrajzi térképek. - Érdekességek természeti csodákról, állatokról, országokról és kultúrákról. - Kvízkérdések a térképolvasás játékos tanulásához. - A világ összes zászlója.

Giulia Malerba - Febe Sillani - Ízes ​bolygó
FEDEZD ​FEL A VILÁG LEGFINOMABB, LEGFURCSÁBB ÉS LEGÉRDEKESEBB ÉTELEIT Ez az atlasz nem arról szól, melyik országnak mi a fővárosa, és hol milyen hegység húzódik: ezúttal az éhes pocakokat szólítjuk meg, és azt mutatjuk meg, hogy a világ különböző tájain mit esznek az emberek. Az olasz Febe Sillani illusztrációi segítségével hat kontinens (Észak-Amerika, Dél-Amerika, Európa, Ázsia, Afrika és Óceánia) gasztronómiájához kerülhetsz közelebb: láthatod, hol esznek férges sajtot, mérgező húsú halat, vagy épp grillezett tengerimalacokat, sőt, találsz néhány egyszerűbb receptet is a könyvben. És ha tényleg nagyon szeretsz enni, akkor érdekesnek találod majd azt is, hogy melyik ételnek mi a története, melyik alapanyag honnan származik, a Föld mely tájairól jutnak el a finomságok a saját konyhánkba. Gianni Annoni étteremtulajdonos szakmai ajánlásával.

Csizmadia Norbert - Geopillanat
Térben ​és időben különleges geopillanat részesei vagyunk, új értékrend van kialakulóban, melyben a tudásé, a kreativitásé a legnagyobb szerep. A gazdasági erővonalak a korábbi centrumokról a perifériákra húzódnak, így alakulhatnak ki a múlt határvidékeiből a jövő központjai. Kik lesznek ennek a korszaknak a nyertes nemzetei, közösségei, vezetői és hatalmai? A nagyok vagy a kicsik? Az erősek vagy a gyorsak? A centrumok vagy a perifériák? A 21. század felfedezőinek és geostratégiáinak feladata, hogy e páratlan lehetőségekkel és globális léptékű környezeti, társadalmi, gazdasági kihívásokkal teli, folyamatosan változó korszakhoz útmutatást adjanak. Fúziók korában élünk, hálózatok világában és minél több oldalról közelítünk meg egy-egy kihívást, annál könnyebben találhatunk rá választ és valós megoldást. Ehhez új térképekre van szükségünk, melyek nem nélkülözik a régiek bölcsességét és eszközeit, de kiegészítik őket a ma tudásával. Ez az "Útikönyv" ebben a különleges geopillanatban segít eligazodni - 100 térképpel, ábrával, infografikával - mely térképet és iránytűt ad az olvasó kezébe...

Kollekciók