Ajax-loader

kollekció: Életrajzok, visszaemlékezések

“Hol voltam ennyi ideig, hogy nem látott?”
(Rejtő Jenő)


Kartali Zsuzsanna - Anyacsavar ​és Kockafej
A ​szerző életrajzi regényében fiával való kapcsolatát tárja elénk, a gyermek születésétől napjainkig, tinédzser koráig. Zsombi Asperger-szindrómás, és mint ahogy az alcím is írja, nem zseni. Nincs 130-as IQ-ja, nincsenek különleges képességei, legalábbis olyanok, amilyeneket a hollywoodi filmek vagy a média olykor hamis képei alapján képzelnénk róla. Az autisták és Asperger-szindrómások közössége egy meg nem értett közösség. „Autista? Na és mit tud?” hangzik el rendre velük kapcsolatban, és Kartali Zsuzsanna hiánypótló könyvében megkísérli megválaszolni az unásig ismert kérdéseket, no meg a kimondatlanokat is. Bemutatni az értetlen, gunyoros, rosszindulatú vagy éppen kedvesen kíváncsi tekintetektől kísért „más” gyerekek mindennapjait, életét, lehetőségeit a bölcsődétől az iskoláig. Az Anyacsavar és Kockafej a megismerésről szól, arról, mennyire érthetsz meg egy másik embert, az anyaságról és a gyermeklétről, olyan életekről, melyek a külvilág számára különösnek, akár furcsának is tűnnek, de van, akinek ez a valóság. Fontos könyv, irodalmi igényességgel megírt, humorral és empátiával átszőtt kis kötet egy nőről, aki szeretné, hogy gyermeke a „normális” társadalom részévé válhasson, és a fiúról, aki megtalálja a saját útját, legyen az mégoly kacskaringós. És nem utolsósorban: a toleranciáról.

Anna Lyndsey - Lány ​a sötétben
Anna ​normális életet élt: az ambiciózus brit lány keményen dolgozott köztisztviselőként, épp lakást vásárolt és szerelembe esett, amikor is nyomasztó tüneteket kezdett észlelni magán. Ahányszor csak bekapcsolta a komputerét, az arca égni kezdett, idővel pedig már semmilyen mesterséges fényt nem viselt el a szervezete, sőt a napfényre is allergiássá vált. Most, kilenc évvel az első szimptómák jelentkezése után, Anna - ha rosszabbodik az állapota - egy befüggönyözött lakásban él teljes sötétségben, és csak szürkületkor és hajnalban merészkedik az utcára. Hogy ez az ingerszegény élet milyen is valójában, arról vall az igaz történet alapján született Lány a sötétben. Az írói álnév mögött megnyilvánuló elbeszélő saját tapasztalatait osztja meg velünk, és miközben sötét gondolatait sem titkolja el előlünk, együtt fedezhetjük fel vele a színeket is ebben a kietlennek tetsző világban. Mi több, megláthatjuk a fényt is, hiszen a könyv nem csupán életrajzi regény, de egy csodás szerelem története is.

Vásáry Tamás - Üzenet ​I-II.
"Az ​egész életem oly módon alakult, mintha csak arra találták volna ki, hogy róla ez a könyv megszülessen. A könyv magva, legfőbb üzenete mindaz, ami a belsőnkben történik. Azt is mondhatnám, hogy ez a könyv egy pszichodráma. A lényegét néhány mondatban le lehet írni, de igazán átélni, min megy keresztül valaki, amíg valahonnan eljut valahová a belső felismerések útján, csak lépésről lépésre, hosszú távon, több száz oldalon át lehet, amire aligha akadna olvasó. Mégis, színes epizódokkal, történésekkel meg-megszakítva a különben megemészthetetlennek tűnő, hosszú szöveg változatos olvasmánnyá tehető. Ezért terelték hát sorsomat láthatatlan irányítóim, hogy ennek megfelelő, eseménydús életem legyen." A világhírű zongoraművész és karmester, Vásáry Tamás önéletrajzának első kötete a kezdetektől egészen a hatvanas évekig vezeti az olvasót. Feltárul benne a harmincas-negyvenes évek fordulójának debreceni gyermekkora, a zongorista csodagyerek első megmérettetései, majd a világháború és a város ostromának az időszaka, később pedig az ötvenes évek kavalkádszerű zenei világa. A kötet második fele pedig már az 1956-ot követő emigráció éveit, illetve Vásáry Tamás első házasságát és a mögötte meghúzódó családi drámát írja le. Ugyanakkor az emlékek és anekdoták hátterében lejátszódik az önismeret drámája is, egy érzékeny és kreatív művész útkeresésének és magára találásának a története. Vásáry Tamás önéletírása izgalmas és magával ragadó olvasmány, amely nem pusztán a zenebarátok figyelmére tart igényt. Vásáry Tamás 1933-ban született Debrecenben. Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész és karmester.

Jeffrey Archer - A ​dicsőség ösvényein
George ​Malloryt, a legendás angol hegymászót már gyermekkora óta csillapíthatatlan vágy hajtja, hogy megmásszon minden sziklát, dombot, hegyet - vagy éppen az iskolát körülvevő magas kőfalat, ha a szükség úgy kívánja. Franciaországban járva a fiatal Mallory az Eiffel-toronyra kapaszkodik fel - egészen addig, amíg a csendőrség az útját nem állja. Életében minden akadályt a hegymászással küzd le: még szíve hölgyét is ennek köszönhetően szerzi meg. Egyetlen meghódítandó feladat áll már csupán előtte, egy hegy, amelyet meg kell másznia ahhoz, hogy kalandot vágyó lelke megnyugodhasson: a Mount Everest. Mallory szenvedélyesen áhítozik arra, hogy elsőként állhasson fel a világ legmagasabb pontjára. Ez az álma pedig megvalósulni látszik, amikor a Királyi Földrajzi Társaság expedíciót hirdet a Mount Everest megmászására… De vajon Mallory képes lesz-e legyőzni élete legnagyobb démonát? Jeffrey Archer (A vörös király, Párbaj, Tékozló lány, Légvonalban, Se több, se kevesebb, Becsületbeli ügy) George Mallory regényes életrajzában arra a több évtizedes kérdésre keresi a választ a tőle megszokott, lenyűgözően izgalmas formában, vajon a neves hegymászó volt-e az első angol, aki világ tetejére állhatott.

Jókai Mór - A ​tengerszemű hölgy
Egy ​nő, akinek szeme tengerszem, a csodát jelenti a szemébe pillantó férfi számára. A csoda pedig birtokolhatatlan. Erzsike szédelgők, csábítók, kerítők prédája lesz, férfiaké, akiket nem érint a csoda. Utolsó férjét megöli, és a márianosztrai fogházban fejezi be életét. Mi történik egyetlen méltó hódolójával? Az ő sorsa nem tragikus. Humora sosem hagyja cserben, szenvedélyesen érdekli a történelem és a politika, leköti az írás. Egyébként Jókai Mórnak hívják. Jókai önéletrajzi ihletésű, öregkori remekét nyújtjuk át az olvasónak.

Gárdonyi Géza - A ​természet kalendáriuma
"Gratulálok, ​ha megfejtened sikerült. A magyar nyelvnek magas, elzárt Tibetjébe találtál kaput. Ha addig eljutsz, ameddig én, megtalálod azt az aranyalmafát is, amelynek neve: analógia." Gárdonyi titkosírása. A kód megfejtése. És a kód közzététele. Egy könyv, ami bevezet Gárdonyi titkaiba. Egy könyv, ami megtanít a kódolt írásra. „Egy tavaszi napon a kőfal mellett jöttem andalogva. A fakadó természet, a napsütés, a korai virágzás, a csend, az egyedülvalóság elbájolt. Gyönyörűséget éreztem a szívemben; mondhatnám: hangtalan zenét; megálltam félig lehunyt szemmel, és arra gondoltam, hogy a természetnek azt a szépségét, amely most hat reám, azt a gyönyörűséget, amit most érzek, ki kellene fejeznem, valami módon meg kellene írnom, hogy ne múljon el” – írta Gárdonyi Géza a Gyermekkori emlékeimben. Titkosírásáról évtizedekig senki sem tudott, több oka lehetett kialakításának: a rejtőzködés, a még kialakulatlan, csak felvillanó gondolatok eltitkolása, a nyelvek iránt érzett kíváncsiság és szeretet, a játékosság. Gárdonyi nagyon szerette a titkokat, számára az élet is, a művészet is, az írás is titok volt mindaddig, amíg meg nem értette lényegét. Az ő számára maga a „megfejtés”, az út is fontos része volt az írásnak, az alkotásnak. Erről a keresésről és megtalálásról is szól az Ida regénye című, életművének szintézisét megfogalmazó regénye. A titkosírásnak is lehet ilyen értelmezése: azokat a gondolatokat jegyezte le, amelyek még kiforrásra, átgondolásra, érlelésre vártak. Szerette volna titokban tartani azt az utat, amely őt egy-egy magvas gondolathoz, életbölcsességhez, írói esztétikai alapvetéshez vezette. Gárdonyi számos természettudománnyal foglalkozó könyvet olvasott, kertészeti folyóiratokra fizetett elő. Növényeiről, a kertjében élő madarakról, rovarokról, bogarakról titkosírással könyvet vezetett, melynek A természet kalendáriuma címet adta. E kiadás nem csak a fragmentált, töredezett szöveget adja vissza, hanem bevezet Gárdonyi titkos világába, miközben a titok megfejtését is átnyújtja.

Farkas Zoltán - Kiss László - Outcast
Az ​Outcast című életrajzi kötet Farkas Zoltánnak, az Ektomorf zenekar frontemberének eddigi pályáját mutatja be. Életutat, s egyben sikertörténetet, mely nem csupán a gitáros-énekes főbb életrajzi eseményeiről ad számot, de a neves metálbanda állomásain keresztül a csapat karakterét, helyét a metálszcénában is megrajzolja. Az Outcast egy elhivatott és kitartó cigány fiatalember példátlan karrierjének története, tanúság arról, hogy el lehet jutni egy mezőkovácsházi próbateremből a világhírt jelentő óriás német fesztiválokig s az Amerikai Egyesült Államokig.

Nemere István - Őrültek ​a trónon
Nem ​csak okos, tehetséges emberek kerültek a legfőbb méltóságra, a sors számos őrült uralkodót emelt trónra. Tiberius, Caligula, Claudius, Néró, Őrült Johanna, V. Károly, Don Carlos, Rettegett Iván, II. Habsburg Rudolf, II. Lajos bajor király, mind ilyenek voltak. Olyan részleteket tudhat meg az olvasó az őrült uralkodók életéből, ami nem csak érdekes, sokkal inkább tanulságos is lehet.

Zemlényi Zoltán - Törj ​át az üvegfalon!
Zemlényi ​Zoltán neve ma már nem cseng ismeretlenül. Irodalomkedvelők, tévénézők, újságolvasók, színházlátogatók, diákok és még sorolhatnám, ki mindenki tudja, tudhatja, ki ő. Tizenöt évesen - sikeres tinédzserként - ütötte el egy autó. Hosszú kóma, majd még hosszabb lábadozási folyamat következett ezután; mozgásképtelenné, némává vált, ugyanakkor szelleme ép maradt. Két, előzőleg már napvilágot látott könyve - Hoppárézimi, Kitiltottak - sajátos szóleleményein keresztül a társadalomba való visszailleszkedésről szól; különös, egyszerre nevettető és könnycsalogató mondataival. Élete új szakaszba lépett, s ezzel együtt megszületett harmadik könyve is, a Törj át az üvegfalon!, mely mintegy kiteljesedése az előző kettőnek. Elgondolkodtató életszilánkok rejtőznek sorai között, ugyanakkor könnyed, tőle megszokottan szellemes, pozitív szemléletmódjával láttatja rohanó világunkat.

Nyitray György - A ​szállító zászlóalj
London ​2015. 07.18. hajnali egy óra. Először futni tanítanak meg. Ez mindennek az alapja minden hadseregben szerte a világon. Megtanulsz futni, megtanulod bírni. Hegynek fel-le. Futsz erdőben, tó- és folyóparton, futsz sportpályán. Együtt a szakasszal, és amikor valaki nem bírja és lemarad, nyomod a fekvőtámaszt. Majd ha megérkezett, újra futsz. Ha már tudsz futni, van mire építeni a többit. Megtanítanak, hogy bánj a fegyverrel, hogyan élesítsd a gránátot, vezess harcjárművet és telepíts műszaki akadályt. De arra nem tanítanak meg, hogy amikor évekkel később a háború után, emlékeidtől verejtékben úszva egyedül ébredsz jéghideg ágyadban, azt hogyan dolgozd fel. Amikor olyan sötét az éj hajnali háromkor, hogy még az utcáról beszűrődő lámpa fénye se hoz világosságot, amikor már rég kialudt az a mécses, amit a halott bajtársaid emlékére gyújtasz minden este. Akkor hiába tanítottak meg futni. Amikor arra ébredsz, hogy skorpiók vannak az ágyadban, és hallod az ellenség suttogását, mintha csak méterekre lennének tőled a lövészárokban. Amikor minden olyan csendes, hogy már mar ez a hangtalanság. Akkor már nincs hova futnod. Évek után rádöbbensz, hogy meg kell állnod és szembenézned a múltaddal. Mindennel, amit tettél, vagy nem tettél. Én, mintha gyóntam volna, megírtam ezt a könyvet. Elszámoltam magammal, mert megtanultam egy fontos dolgot: a lelkedért csak te felelsz! Ezt senkinek se tanították meg. Erre nekünk kellett rájönnünk.

Csider István Zoltán - Pion István - Slam.Pont ​1
Nyolc ​évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a slam poetry igazán belakja új otthonát - 2006 óta jöttek-mentek a slammerek, de leginkább jöttek, jöttek és jöttek, közben pedig a közösség bizonyította, hogy valóban értéket teremt, őszinte és megzabolázhatatlan. Mi most mégis megpróbáljuk feltenni a szereplőkre a zablát, keretek közé szorítani őket, hogy életük és munkájuk egy kicsit új szemszögből kerüljön a közönség elé. Van, aki már ismeri őket, és van, aki még csak ismerkedik az új szomszédokkal. Nekünk ők lakótársaink, és szívesen vezetünk körbe közös terünkben a hívatlan látogatótól a beköltözni vágyóig mindenkit. Mert már nem múlhat el év teltházas országos verseny nélkül, hónap klubest nélkül, és hét slam poetry nélkül. Ezért készül könyvsorozat a slammerekről, és természetesen rajtuk keresztül magáról a slam poetryről. André Ferenc, Mavrák Kata Hugee és Süveg Márk Saiid az elsők, akik kinyitják nekünk az ajtót, és beinvitálnak intim tereikbe - oda, ahonnan elindulnak a színpadra, oda, ahol maga a színpad áll, és oda, ahová a színpadról vezet az út. Mert ez a slam. És pont. Csider István Zoltán - Pion István

Hyeonseo Lee - David John - A ​lány hét névvel
"Megrázóan ​szép történet egy lányról, akitől még a nevét is elvették, élete mégis azt példázza, mi tesz valakit emberré." Hyeonseo Lee Észak-Koreában, a világ egyik legkegyetlenebb diktatúrájában töltötte gyermekkorát. Egyike annak a több millió embernek, akit túszul ejtett a titkolózó, brutális kommunista rezsim. Amikor az 1990-es években lesújtott Észak-Koreára az éhínség, ráébredt, hogy egész életében agymosáson ment keresztül. Tizenhét évesen elhagyta a hazáját. Hazatérésre menekültként nem is gondolhatott, mert családjával együtt börtön és kínzás várt volna rá. Mivel életben akart maradni, Kínában telepedett le. Tizenkét év elteltével visszatért az észak-koreai határhoz, hogy egy merész küldetés során átsegítse családját Dél-Koreába. Ez a vakmerő és különleges történet bepillantást enged a világ legzártabb diktatúrájának mindennapjaiba, első kézből ad számot a történelem egyik legbrutálisabb éhínségéről, miközben megismerhetünk egy kivételes nőt, aki nem félt küzdelmesen kivívott szabadságát kockára tenni a családjáért.

Nyáry Krisztián - Igazi ​hősök
Nyáry ​Krisztián, az elmúlt évek két könyvsikerének, az Így szerettek ők című irodalmi szerelmeskönyveknek szerzője ezúttal is valódi emberi sorsokról írt igaz történteket. Harminchárom 19-20. századi magyar emberről, akik köztünk éltek, és akiknek élete vagy személyes döntései ma is példaszerűek. Ők az igazi hősök. Vannak köztük ismert emberek, mint Papp Laci vagy Semmelweiss Ignác, és kevésbé ismertek, mint Halassy Olivér a világ első mozgássérült olimpikonja, Hugonnai Vilma, az első magyar diplomás nő vagy Ocskay László százados, a magyar Schindler. ,,Az emberi sorsok érdekelnek, erről írok. Előző két könyvemben arról meséltem, hogyan formálja az emberi sorsot a szerelem. Most arról, hogyan tehetnek hőssé valakit a személyes döntések. A könyvben szereplő 33 magyar ember igazi hős, akik a megfelelő pillanatokban jól döntöttek, és aztán képesek voltak kitartani a döntésük mellett. Hősök, akik a nehezebb utat választották, és kisebbségben maradva is az igazságot képviselték. Vagy egyszerűen csak végig mertek menni a saját útjukon, úgy, hogy másoknak ezzel példát mutattak. Kiválasztásuk teljesen szubjektíven történt, ők az én személyes hőseim." Nyáry Krisztián

Réz Pál - Parti Nagy Lajos - Bokáig ​pezsgőben
Valódi ​irodalmi csemege Réz Pál és Parti Nagy Lajos könyve, a Bokáig pezsgőben. Az idén 85 éves Réz Pál 1952-től volt a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője, majd 25 éven át a Holmi folyóirat főszerkesztője. A Bokáig pezsgőben nem egyszerű élet- és pályarajz, hanem sok anekdotával fűszerezett beszámoló a kortársakról: írókról, költőkről, pályatársakról és barátokról. Szereplői Déry Tibor, Németh László, Illyés Gyula, Tamási Áron, Szabó Lőrinc, Juhász Ferenc, Csurka István, Petri György, Weöres Sándor és sokan mások, akikkel Réz Pál együtt élte át a magyar irodalom egyik aranykorát. A huszonhárom évvel ezelőtt készített rádióinterjú szerkesztett, kibővített és 2015-ben kiegészített szövegét fényképekkel, könyvdedikációkkal illusztráljuk. A Magvető ezzel a kötettel kezdi meg az 1970-80-as évek népszerű könyvsorozatának, a Tények és Tanúk új folyamának kiadását.

Nemere István - Jókai ​Mór szerelmei
A ​nagy író életét három nő árnyékában élte le. Az első felesége hozzá képest túl idős volt, a második asszonyért elhagyta volna az elsőt, ha az meg nem hal fiatalon. A harmadik huszonéves volt, amikor az agg író egy ország meglepetésére elvette. Tragédiák, szerelmi csalódások és a magánélet pillanatai elevenednek meg a könyv lapjain.

Nemere István - Horthy ​Miklós magánélete
Az ​egykori magyar államfőről olyan részleteket tudhatunk meg, amelyekkel még az idősebbek sincsenek tisztában. Egy mozgalmas élet titkai tárulnak fel, jók és rosszak egyaránt. Hogyan lett a kis Horthy-fiúból előbb hat nyelven beszélő haditengerész, aztán flottaparancsnok, admirális, majd az ország kormányzója – és végül emigrációba kényszerült ex-politikus? Hogyan élte kalandos életének különböző szakaszait és hogyan halt meg?

Nemere István - Che ​Guevara magánélete
A ​„magánélet”-sorozat következő darabja ezúttal az egykor nálunk is olyannyira kedvelt latin-amerikai „szabadsághőst” mutatja be. Vagy inkább leplezi le..? Akik elolvassák, már messze nem fogják annyira pozitív hősnek találni Guevarát, mint addig. Az olvasók értesülnek a kubai rendszer kulisszatitkairól és Fidel Castro súlyos bűneiről is.

M. Kiss Csaba - Czeizel ​Endre
Aki ​a halállal néz farkasszemet, nem akar sem szépíteni, sem eltitkolni semmit. Így, az olvasó, aki meg akarja őrizni magában az egyik legnépszerűbb magyar tudósról, orvosról, tévésztárról -Czeizel Endréről - alkotott idealizált képét, ne kezdjen bele ebbe a könyvbe! Mert Czeizel Endre nem az, akinek sokan hiszik. 79 évesen rákbetegsége végső stádiumba jutott, így megkísérelte lezárni ügyeit és elbúcsúzni az őt szeretőktől. M. Kiss Csaba vele volt minden fontos pillanatban. Könyve, könyvük megrázó, gyakran provokatív, olykor kegyetlen, de végülis felemelő alkotás, orvoslásról, genetikáról, a vádakról, melyek annak idején éveket vettek el az életéből, bonyolult magánéletéről, egy hatalmas történelmi korszakról, melynek tanúja volt, sok-sok konfliktusáról, sikereiről, kudarcairól, a túlélt haldoklásról. Két életről és egy halálról.

Esterházy Péter - Marianna D. Birnbaum - Az ​évek iszkolása
_Huszonnégy ​évvel később..._ Legyen a 24 az a szám, amely az _Esterházy-kalauz_ és _Az évek iszkolása_ beszélgetőkönyv között eltelt időt jelenti. Jobban jártunk volna, ha csak 23 iszkolt volna el, mert akkor most kijátszhatnánk ezt a remek prímszámot. ___Végre megtudhatjuk, melyik században élt volna szívesen Esterházy Péter, vagy mit olvasott föl neki az édesanyja, és mit olvasott ő a gyerekeinek (már ha azt olvasásnak lehet nevezni). (Nem.) És ne higgyék, hogy már mindent tudnak Esterházy édesapjáról és édesanyjáról, vagy a testvéreivel, a gyerekeivel, unokáival (!), sőtpláne a feleségével való viszonyáról, hogy a szavakat, mondatokat ne is említsük. (De.) Félő, az is lelepleződik, ki volt az első barátnője, és mikor kezdett erotikus irodalmat olvasni. (Az _Egri csillagok_ nyitójelenete???) És hogy miért könnyebb az evésről írni, mint a szeretkezésről. A családtól indulunk, de lesz Isten is. Haza is. Most akkor ki ő, Bováryné vagy Esti Kornél? ___Szóval _Amit tudni akarsz Esterházy Péterről, de sosem merted megkérdezni_ (váltunk át olcsón magázásról tegezésre), azt ismét megtette helyetted Mariann D. Birnbaum, Esterházy kalauza, aki a szerzőt közelgő hatvanötödik születésnapja alkalmából szólította föl újra, hogy kezelje a jegyét, vagy mutassa föl a bérletét. A 65 meg legalább félprím. Hogy ez mit is jelent, azt majd megkérdezzük még tőle. ________________________________________________________________________ _Péczely Dóra_

Bud Spencer - Lorenzo de Luca - 80 ​év alatt a Föld körül
_„Ide ​figyelj, Terence! Lefogadom, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a mi kis kettősünk hatására jelentősen megemelkedett a világon a bab és a csirke fogyasztása. Valahányszor csak bemutatták valamelyik filmünket a tévében vagy a moziban, a mi étvágyunk átragadt a nézőinkre, akik aztán buzgón követtek minket a nagy zabálásban is. Szerintem egy szakács igazán elnevezhetne rólunk valamilyen ínyencséget.”_ A _80 év alatt a Föld körül_ izgalmas utazás a világhírű színész, Carlo Pedersoli, alias Bud Spencer életébe. Az életrajz második része fordulatokban gazdag kalandra csábítja olvasóit földön, vízen és levegőben. Számos új anekdotát mesél a forgatások hétköznapjairól és régi kollégáiról. Őszinte betekintést enged magánéletébe is, megtudhatjuk milyen férj, apa, illetve nagypapa. Beszámol arról, hogy színészi karrierje mellett miként próbálta megvetni a lábát az üzleti világban. Sikerei mellett nem hallgatja el kudarcait sem. Ám Carlót, a nagy kalandort egyetlen bukás sem kényszeríthette térdre, mindig újult lelkesedéssel vetette bele magát a következő vállalkozásába. Mivel Bud Spencer tudja, hogy Terence Hillnél nincs számára jobb filmes partner, így nyílt levelet intéz "jobbik feléhez", akivel rendszeresen találkozik egy spagettivacsora erejéig. A könyvben köszönetet kíván mondani rajongóinak is, ezért a könyv végén választ ad harminc kérdésükre.

Covers_537511
elérhető
1

Charles Bukowski - Nők
Az ​1978-ban megjelent Nők a siker első éveinek története, és ugyancsak remekmű. Az író alteregója, Henry Chinaski immár nem kézbesítőként tengeti nyomorúságos életét, hanem sikeres íróként utazgat felolvasásokra, és közben persze iszik rendületlenül, másnaposan ébred, tovább iszik, és a változatosság kedvéért ismét másnaposan ébred. Hírnevének köszönhetően pedig immár a nők között is kedvére válogathat. Persze azért a Nők nem csak ennyi. A szerzőről készült egyik portréfilmben az interjú készítője azt találja mondani: "Aki olvassa a Nők című könyvét, annak az a benyomása támadhat, hogy önnek a nő csupán egy far meg két mell." Bukowski nevetve csóválja a fejét, és azt feleli: "Jaj, ne. Olvasta, és csak ennyit fogott fel belőle?... Maga elbaszott egy alak."

Móra Ferenc - Daru ​utcától a Móra Ferenc utcáig
A ​könyvet maga a szerző állította össze. Önéletrajzi írásait közli egy kötetben, melyekből gyakran visszaköszön szülőfaluja, tanítói, diák- és gyermektársai alakja, és leggyakrabban: az édesanya arcképe. Csalódásait és örömeit megörökítő életképeiben az élőbeszéd elevenségével ható szép magyar nyelvben gyönyörködhetünk .

Krúdy Gyula - Rózsa ​Sándor
Ki ​is volt Rózsa Sándor? "Ő hajtja el a makói határból a legelésző tehéncsordát, de ugyanakkor tinót ajándékoz egy útban talált szegény embernek... Ő állt be Kossuth honvédseregébe 150-ed magával küzdeni a magyar szabadságért, de ugyanakkor kirabolja azokat a falvakat is, amelyek a csatatértől távol voltak. A legendákból, mesemondásokból nem volt könnyű dolog kihámozni az igazságot, amikor Rózsa Sándor hiteles életrajzát írtam. Sokszor álltam meg tűnődve hivatalos ügyiratok állításai és a mesemondások felett. De végre elkészült a történet: Rózsa Sándor első hiteles életrajza." Krúdy Gyula

Gárdonyi Géza - Tükörképeim
A ​kötet írásai Gárdonyi Géza szellemi arcképét rajzolják az olvasó elé. Minden egyes ciklus közvetlenül vagy közvetve az író egyéniségéről vall: jelzi sokágú érdeklődését, megvilágítja életszemléletét s világnézetét. A Gyermekkori emlékeim mozaikkockáiból a Ziegler család változatos életének képe alakul ki, a Tanítók miatyánkja ciklus írásaiban a fiatal, radikális újságírónak a pedagógusok érdekében folytatott, megalkuvást nem ismerő küzdelmét kísérhetjük nyomon. Gárdonyi szorongató dokumentumok seregével bizonyítja be a korabeli közoktatás ügyének kétségbeejtő elmaradottságát s gondatlanságát. A Parlamentünk jeles figurái ciklusból a századvégi politikusok portréit ismerhetjük meg, a Mécsek és csillagok írásai nyomán pedig az író világnézetének érdekes kettőssége tárul fel a személyes vallomás és öngyötrő gondolkodás lázában. A Zarándoklás ciklusban különböző utazásaira követjük az írót, majd másféle kirándulásokra visz: a természet apró titkainak kifürkészésére. Egyszerű, kedves, de érzékletes pontosságú természetrajzi leírásai frissességükből semmit sem veszítettek az idők folyamán. Meglepetést és örömöt szerez a "Tükörképeim" az író alapos ismerőinek is, mert az írások jó részét a kötet szerkesztői korabeli újságok és folyóiratok lapjairól gyűjtötték össze, hogy hosszúidőre az olvasók hozzáférhető közkincsévé tegyék.

Gárdonyi Géza - Titkosnapló
Ez ​a napló nem szégyenteljes kis titkok lerakódóhelye volt. A feljegyzések az író háború alatti nehéz életét, becsületes-kemény tartását őrizték meg, s - meglepetésként - egy művészi "átváltozásra" való törekvést. Váratlan esztétikai felismeréseit, népszerű filozófiáját, újító munkamódszerét, műhelygondjait ismerhetjük meg. Nagy pályatársai közül kevesen voltak, akik nála merészebb önelemzéssel és kritikus bátorsággal mondták ki - akár csak önmaguk számára is -"különvéleményüket" a kor írói és művészi törekvéseiről. S e kötetnek talán legfőbb érdeme, hogy felidézi Gárdonyi Géza szógyűjtő és szóteremtő szenvedélyét, tanári gőgjét, mely a magyar nyelv fölényes tudásából származott, s tanulói alázatát, mellyel erre a tudásra szert tett.

Gárdonyi Géza - Amiket ​az útleíró elhallgat
Gárdonyi ​kevésbé ismert, ám annál izgalmasabb kötete először 1927-ben jelent meg. "Mindenki utazik, akinek hűs, leveles otthona nincsen, no meg akinek ideje, erszénye engedi. Mindig jólesik a lelkemnek, mikor fiatal embereket látok úton, akár vasúton, akár országúton. Ezek azért utaznak, hogy lássanak. Föl vannak szerelve földképpel, messzelátóval, kalauzkönyvvel, jegyzőkönyvvel s a szemükben az élet szeretete mosolyog. De vajon van-e köztük csak egy is, akit akár a szülők, akár a mesterek megtanítottak volna látni? Mert más a nézés, meg más a látás. Nézni mindegyike tud. Látni nem. S bizony az utazók közül nem mindig az tér a tapasztalatok legtöbb kincsével haza, aki a távolból leghamarabb megmondta, hogy a toronyóra mennyi időt mutat, hanem sokszor az a vaksi útitárs, amelyik szemüveg nélkül még az ajtón is alig tud kimenni." Gárdonyi úti naplója Erdélybe, Bukarestbe, Konstantinápolyba, Velencébe, Madridba, Dél-Amerikába, Afrikába kalauzolja olvasóit, de ne várjunk tőle puszta leírásokat: e műben ugyanis az elemző-vizsgálódó író a történetek és események mögöttes tartalmára hívja föl a figyelmet, legyen az egy vasúti fülkében elhangzott párbeszéd, egy vonatjegy kálváriája, egy magyar vendéglő Sztambulban, avagy éppen a Szent Anna-tavat megidéző mendemondák valósága. Vagyis nem "néz". Hanem "lát". Az "Amiket az útleíró elhallgat" olyan bédekker, amelyet sem korábban, sem azóta nem írt meg más magyar író.

Krasznahorkai László - Nem ​kérdez, nem válaszol
A ​cím megtévesztő: Krasznahorkaitól sokan kérdeznek sokat, ő pedig alázattal és nagy körültekintéssel válaszol. A kötet több mint két évtized interjúiból készített gazdag válogatás. Aki ismerős a Krasznahorkai-univerzumban, izgalmas részletkérdésekre, műveken átívelő jelenségekre és problémákra figyelhet fel; aki pedig még csak ennek a misztikus-különleges világnak a bejáratánál tartózkodik, jobb kalauzt nem is kaphatna útitársul. A beszélgetésekben műhelytitkok, keletkezéstörténeti érdekességek ugyanúgy szóba, és Krasznahorkai-mondatba kerülnek, mint a hagyománnyal, a kelettel, a válsággal, a sikerrel kapcsolatos reflexiók. Megismerhetjük az írót és a magánembert is. És Krasznahorkai nemcsak válaszol, hanem kérdez is. Magától és mindnyájunktól. A beszélgetés végtelen.

Kertész Imre - Mentés ​másként
"A ​káosz is rend, csak mások rendje." Kertész Imre 2001 és 2003 között írott naplója izgalmas és elgondolkodtató olvasmány. Kertész ekkor dönti el, hogy Budapestről Berlinbe költözik, 2002 őszén megkapja az irodalmi Nobel-díjat, közben próbálja befejezni Felszámolás című regényét, a háttérben leomlanak az ikertornyok, és az európai demokráciának új kihívásokkal kell szembenéznie. A Mentés másként lapjain a legszemélyesebb, legintimebb életkérdésekhez szervesen kapcsolódnak korunk irodalmi, filozófiai problémái. Intim és intellektuális. Igazi titkos könyv. A 2001 és 2003 között vezetett naplóból kiderül, hogyan élte meg Kertész Imre a Nobel-díj körüli világszenzációt, mit látott és mit álmodott, mi a véleménye az ezredforduló politikai káoszáról, és hogy miképpen menthető másként a szabadság és a személyiség.

Földes András - Erőss ​Zsolt - A Himalájánál magasabbra
„Erőss ​Zsolt beállt a Mount Everest csúcsa felé kanyargó sorba. Mi volt az a parancs, ami az éjszaka közepén kilökte az embereket a hálózsák melegéből, hogy sipító tüdővel feltuszkolja őket a fagyott, sötét és kemény világvégére? A lassú mozdulatokból, a kétségbeesetten rángó szívből nem lehetett kiolvasni a választ. Az élet alapvető kérdéseire ugyanis nincs felelet. Miért ébred fel az ember, ha tudja, hogy majd elalszik, miért szeret, ha elmúlik a hevület, és miért él, ha a végén biztosan meghal?” Ahogy Erőss Zsolt élete, úgy életrajzi könyve sem szokványos. A történetekből megismerhetjük a hegymászó kalandjait Erdélytől a Himalájáig, az első sziklamászástól a legutolsó expedícióig. Az alpinizmus mellett feltárul előttünk Ázsia, Afrika és Dél-Amerika egzotikus világa, amelyek évtizedek alatt a hegymászó második otthonává váltak. A könyv azonban akkor is lenyűgöző lenne, ha főszereplője ki sem lépne a kertjéből. Erőss Zsolt nem csak azt meséli el, hogyan hódította meg első magyarként a világ legmagasabb csúcsát, hanem azt is, hogy miért nem esett kétségbe egyik lábának elvesztése után, és miért volt egyértelmű, hogy folytatnia kell a hegymászást. A neves alpinista kalandjait, életét olyan bölcs eltökéltség hajtja, amely ötleteket adhat számunkra is, hogyan váltsuk valóra vágyainkat a Föld egy távoli pontján, vagy akár egészen közel. „Nem zaklat fel, hogy elveszítettem a lábam. Amikor pörögtem, zuhantam a sziklák közt, meg is halhattam volna. A baleset után annyit mondtam a feleségemnek, örülök, hogy élek. Bárhogyan is,, de élek, és ez a lényeg.” A regényes életrajz írója, Földes András amellett, hogy Erőss Zsolt barátja, hegymászó is, elkísérte őt néhány expedíciójára, hogy belülről mutathassa meg ezt a félelmetes, ugyanakkor lenyűgöző világot.

Kertész Imre - K. ​dosszié
A ​K. dosszié "önéletrajz két hangra": regényes párbeszéd Kertész Imre életéről - szüleiről, szerelmeiről -, pályájáról - a szellemi szabadság kivívásáról - és arról, hogyan függ össze a saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal. E páratlanul személyes könyvből megtudhatjuk, e kettő szétválasztása nem is olyan egyértelmű. Meddig valóság és honnan fikció? Szolgálhat-e az irodalom tárgyául az egyénileg megélt borzalom és boldogság, és mennyiben tartozik ez az "egyéni" mindnyájunkra, akik olvasunk - akik őt olvassuk? Milyen korban nőtt fel, milyen másikban lett íróvá? Mennyiben befolyásolták e korok és légkörök műveit, mennyi szivárgott be mindebből regényeibe, novelláiba, nem is beszélve a főhősök vonásairól: Köves Gyuriéról, az Öregéről vagy K.-éről. "Egészében véve, én a derű pártján állok" - mondja az író. Ez a derű hatja át a K. dossziét, amely ugyanolyan "botrányos", mint Kertész Imre egész életműve.

Covers_14045
elérhető
0

Ottlik Géza - Hajónapló
"1946-47-ben ​belekezdtem egy természettudományos kriminek szánt hangjátékba, A Valencia-rejtély címmel. A Rádió, vagyis Cserés Miklós elkérte tőlem olvasásra a még teljesen megíratlan első vázlatomat. Ijedelmemre elfogadta úgy, ahogy volt. Kigépeltette, szereposztással, súgópéldánnyal, mi-mindennel. Nekem 47 elején el kellett utaznom. Jó, majd kijavíthatom, ha visszajöttem. Csakhogy ezt nem javítani kellett, hanem átírni, sőt: megírni. Mire visszajöttem Rómából, már megkezdődtek, 47 októberében, az >ötvenes évek<. A természettudományos krimimet elnyelte (velem együtt) a történelem krimije. A tudományos szocialista krimi. Szőröstől-bőröstől. Megszűnt minden gondom, és soha nem is lesz, a Valencia-rejtéllyel. A Rádiónál minden kéziratomat eltüzelték. Legfeljebb mint egy soha le nem leplezett bűncselekményem enyhe lelkifurdalását, hordoztam magamban a Valencia-rejtély bűntudatát. 20-30-40 évig, semmi gond. Akkor egyszerre, egy harcos és ifjú rádiótörténész, az archívumokból, a föld alól napfényre hozza egy csomó ősrégi írásomat: Baj van. Megijedtem - még Cserés hagyatékából is előkerülhet -, ezt előadják, öregapám, ahogy van, és foroghatsz majd a sírodban, ha sürgősen át nem írod, hogy az édes szülőanyja se ismerjen rá."

Kurt Vonnegut - Halálnál ​is rosszabb
"Csupán ​egy személynek származott nyilvánvalóan előnye Drezda pusztulásából. Én vagyok az a személy. Tetemenként legalább öt dollárt kerestem, ha a mai honoráriumot is beleszámítom." "Látniuk kellett volna a uzsiráfot a tűzvész után. (Én láttam.)" Ebben az önéletrajzi kötetében Kurt Vonnegut, a fekete humorú humanista mindenről és mindenkiről leszedi a keresztvizet - elsősorban saját magáról. Ő, az örök kétkedő sokszor az elérzékenyülésig ellágyul, ha kisebb vagy nagyobb családjáról van szó - az utóbbin természetesen a világmindenség értendő, amelynek sorsa mindenekfelett aggasztja. Előadásainak, önéletrajzi írásainak, interjúinak, barátok és rokonok írásainak kaleidoszkópszerűen tarka és változatos válogatása ez a könyv - egy szenzációsan érdekes író és ember szemérmes és egyben gátlástalan kitárulkozása.

Kollekciók