Ajax-loader

'kortárs' címkével ellátott könyvek a rukkolán

 


Nicolas Barreau - A ​nő mosolya
Véletlenek ​pedig nincsenek! - vallja Aurélie Bredin, aki édesapja halála után átveszi egy kis párizsi étterem irányítását. Azon a végzetes novemberi napon, amikor olyan boldogtalannak érzi magát, mint még soha, a Szent Lajos-sziget kis könyvesboltjában különös könyvre bukkan: A nő mosolya című regény egyik helyszíne nem más, mint az ő vendéglője, a főhősnő pedig mintha... Nem, ilyen nincs! Aurélie elhatározza, hogy utánajár a rejtélynek: meg kell ismerkednie a regény írójával. Csakhogy próbálkozásai sorra kudarcot vallanak, mígnem egy szép napon az író levele a postaládájába pottyan. Találkozásuk azonban egészen másképp alakul, mint ahogy elképzelte...

Nemere István - Patkányember
A ​nagyváros bűzös csatornáiban régóta magányosan él egy múltját, emberi mivoltát és emlékezetét elvesztett, már önmaga kilétét sem ismerő emberi roncs: a Patkányember. Deformált elmével viaskodik a patkányi lét legalján. Pusztít minden életet, ami elébe kerül - nem kímélve az embereket sem. Ám néha fentről rejtélyes segítséget kap valakitől, s ilyenkor feljön a városba is. Gyilkol. Remény és halál, iszonyat és gyötrelem, nemes törekvések és aljas fondorlatok szövevényes története ez a könyv. Az orvostudomány és a beteg emberi tudat állítólagos gyógyítói hogyan képesek a tudomány nevében megsemmisíteni egy embert - szinte maradéktalanul? Mi maradhat annak, akiből még az emlékét is kiirtották mindennek, ami valaha szép volt, ha nem a véres és könyörtelen bosszú? Készüljön fel lelkileg, hogy e könyv lapjain rettenetes dolgokra derül majd fény. Olyan dolgokra is, melyek itt és most mindannyiunkat egyaránt fenyegetnek. Kik állnak a háttérben? Kik azok, akik ezt a félig emberi, félig állati lényt saját önös céljaikra használják fel? A Patkányember valaha nem akárki volt - mára roncs lett. S az ő története - ha nem vértezzük fel magunkat az igazsággal - egy napon bármelyikünk története lehet.

Paula Hawkins - A ​lány a vonaton
Ritkaság, ​hogy egy könyv vezesse több országban egyszerre, szinte az összes fontos sikerlistát. A New York Timesét és a BarnesandNoble-ét, például. Az végképp szokatlan, hogy ezt egy debütáló író tegye. 2015 elején Paula Hawkins regénye berobbant az angolszász piacokra. Ahogy Stephen King fogalmazott, ebben a történetben csak fokozódik és fokozódik a feszültség. Nem véletlenül hasonlítják Hitchkockhoz és Agatha Christie-hez az írót, a Gone girlhez a történetet. Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra. És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég. A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt. Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!

Nicolas Barreau - Álmaim ​asszonya
Antoine-nak, ​a lelkes könyvkereskedőnek és meggyőződéses romantikusnak tíz telefonszáma és mindössze huszonnégy órája van, hogy újra megtalálja álmai asszonyát. Antoine, a harminckét esztendős könyvkereskedő, aki hisz abban, hogy a regények a való életben is megtörténhetnek, kedvenc kávézójában egy nap megpillantja álmai asszonyát, aki mintha csak az égből pottyant volna oda. Antoine hezitál, nem tudja, hogyan szólítsa meg a nőt. Ám ekkor odalép egy másik férfi, és ezzel Antoine elszalasztotta a lehetőséget. Vagy mégsem? Kifelé menet az elbűvölő mosolyú, titokzatos nő leejt elé egy kártyát, rajta egy keresztnév, egy telefonszám és egy mondat: „Szívesen találkoznék magával.” Antoine elmondhatatlanul boldog. Kisvártatva kétségbe esik. A becses telefonszám egy ostoba baleset következtében hiányos lesz. Antoine azonban minden nyomon elindul. A szépséges ismeretlen kalandos keresése során a legkülönbözőbb emberekkel találkozik, Párizs legnyüzsgőbb és legcsendesebb pontjain. Az idő Antoine ellen dolgozik. A barátai bolondnak tartják. A szíve nagy szaltókat ugrik, egyiket a másik után. De Antoine nem adja fel… „Ritkán írnak ilyen lélegzetelállító tempóban a világ legszebb dolgáról. Az olvasó happy endre vágyik és reménykedik, hogy a könyv soha nem ér véget.”

Covers_401704
elérhető
4

Simon Márton - Polaroidok
Simon ​Márton új verseskötete a nagyvárosi szorongás szótára. Szélesvásznú történeteket mesél el néhány szóban vagy egy-egy mondatban, a félig kihunyt fényreklámok tömörségével. Baltával és körömollóval esik neki a nyelvnek, mintha mindig azt az egyetlen elrugaszkodási pontot keresné, ahol költészet és valóság egymásba zuhan. De miután megtalálta és megmutatta nekünk, udvariasan hátralép, és csak annyit mond: ''Uram, íme, a szakadék, amit rendelt.''

Covers_317479
elérhető
6

Dragomán György - Máglya
Mi ​történik, amikor egy ország felszabadul? Mindenki megkönnyebbül hirtelen, vagy cipeljük magunkkal a múltunk súlyát? A diktátort fejbe lőtték, rituálisan elégették az elnyomás kellékeit, de a titkokra nem derült fény, a régi reflexek pedig működnek tovább. Bármikor kitörhet újra az erőszak, mert a temetetlen múlt még fájdalmasan eleven. A tizenhárom éves Emma erős lány, tele kamaszos vadsággal. Egyszerre vesztette el az otthonát és a szüleit, de váratlanul felbukkanó nagyanyja magához veszi. Új életében mindennek tétje van: a gyásznak, a barátságnak és az első nagy szerelemnek, bármely pillanat magában hordja a katarzis lehetőségét. Emma a boszorkányos nagymamától tanulja meg a hétköznapok mágiáját és a sorsfordító szertartásokat, ám a saját ereje még ennél is nagyobb: ő talán képes nemet mondani a történelmi bűnre, és kilépni a soha-meg-nem-bocsátás véres örvényéből. A regény családtörténet és történelmi tabló egyszerre. A nyelve sűrű, mégis egyszerű, a részletek varázslatos intenzitása sodró és izgalmas történetté formálódik, leköti és nem hagyja nyugodni az olvasót. A gyermek mindent látó szeme, a kamasz mohó testisége és a felnőtt józan figyelme szövődik össze benne érzéki és érzékeny szöveggé. Rákérdez a titkokra és felébreszti a titkos tudást.

Grecsó Krisztián - Jelmezbál
Két ​lányt holtan találnak a faluban valamikor az 1960-as években. A harmadik még él, amikor rábukkannak, de mire odaér az orvos, a sebesült lány eltűnik. Szerelme, a fiatal rendőr évtizedek múlva, Budapesten, egy különös találkozás után jön rá az igazságra. E talányos bűnügyi történetből bomlanak ki egy családregény mozaikjai. A Jelmezbál napjainkig nyúló történetének szereplői unokák, nagymamák, asszonyok - nők. Élik az életüket, keresik egymást, önmagukat vagy épp a vér szerinti anyjukat. Elköltöznek, visszatérnek, szerelem, árulás, alakoskodás, hit és féltékenység van az életükben. Sok elmaradt ölelés, és szerencsére még több olyan, amelyik nem maradt el. Grecsó Krisztián új könyvének fejezetei önmagukban is kiadnak egy-egy képet, mintha mindegyik történet más családtag vagy szomszéd élete lenne. Az utak keresztezik egymást, és végül, bármennyire is összekeveredtek térben és időben a darabkák, összeáll a nagy, drámai egész.

Helena S. Paige - Egy ​lány belép a bárba
Interaktív ​erotikus regény A legjobb barátnőd az utolsó utáni pillanatban mondja le a bulit, amikor te már ott állsz egy zsúfolt bár kellős közepén talpig díszben – egyedül. Pedig nem volt egyszerű menet, amíg megalkottad a tökéletes frizurát, a sminket, és kiválasztottad a megfelelő ruhát. Kár lenne veszni hagyni ezt az ígéretes estét... Akkor, mi legyen? Vagy inkább: ki legyen? Nekiállsz tequilázni a híres rocksztárral? A stílusosan elegáns, sármos milliárdossal ütöd el az időt? Vagy inkább az angyalarcú pultosfiú az eseted, akinek minden porcikája bűnre csábít? És mi van az izmos testőrrel, aki felajánlott egy fuvart a főnöke mesés sportkocsijával? Ha egyik lehetőség sem jön be, hazaérve még mindig becsöngethetsz a szexi új szomszédhoz... Egy biztos: akárhogy is döntesz, feledhetetlen éjszakában lesz részed! Ha pedig mohón belevetnéd magad mindegyik kalandba, nincs más dolgod, mint visszalapozni a könyv elejére. Csak rajtad múlik, mi történik. A te vágyaid. A te törvényeid. A te történeted. A Helena S. Paige írói álnév mögött valójában három barátnő rejtőzik. Paige Nick elismert reklámszövegíró, aki saját rovatot vezet a dél-afrikai The Sunday Timesban; szexről, pasikról, mindenféle hétköznapi elmebajról. Helen Moffett szabadúszó újságíró, költő, szerkesztő, aktivista és akadémikus, Trinidadtól Alaszkáig számtalan helyen tart előadásokat - és rajong a flamencóért. Sarah Lotz forgatókönyvíró, regényíró. Számos álnéven publikál: S. L. Grey-ként horrorregények szerzője, Lily Herne néven pedig ifjúsági könyveket ír. Hármójuk stílusa, nőként és szerzőként szerzett tapasztalata egyesül Helena S. Paige karakterében, aki olyasmit is papírra mer vetni, amit más kimondani sem volna képes pironkodás nélkül.

Lily Macellister - A ​Lincheln kastély titkai
Skóciában ​egy XV. századi kastély felújítása során különös fémdobozra bukkantak, amelyben egy kristálykódex és egy hieroglifákkal díszített medál volt. Másnapra mindkettőnek nyoma veszett az építésvezetővel együtt. A nyomozás szálai földrajzilag és időben is igen messzire vezetnek… Sikerül Adamnek és Nathannek időben megfejteni a titkosírással írt üzeneteket? Vajon ki Eduard Lincheln gróf, a kastély jelenlegi tulajdonosa és milyen szálak fűzik az éjszakánként megjelenő fáklyás lovasokhoz, akik nyomtalanul eltűnnek a kastély melletti erdőben? Hová vezetnek a különös földalatti járatok és milyen titkokat rejtenek? A könyv végére mindez és sok minden más is kiderül, bár egy kérdés nyitva marad…

Covers_296891
elérhető
0

Nicol Ljubić - Bonaca
Robert ​csöndes történészdiák Berlinben, akit soha nem foglalkoztatott horvát származása, mígnem egy nap találkozik a szerb Anával. Egymásba szeretnek, az idill azonban nem tart sokáig. A gyanú, hogy a lány kettős életet él, csakhamar beigazolódik. Ana apját, a korábbi egyetemi tanárt azzal vádolják, hogy bűnrészesként részt vett szerbiai muszlim családok meggyilkolásában. Robert a hágai bíróságra utazik, hogy nyomon kövesse a büntetőpert – és hogy választ kapjon a kérdéseire: Šimić tényleg elkövette-e azt az ördögi bűntettet, amely miatt most háborús bűnösként áll a bíróság előtt? Hogyan férhet össze ez az aljas tett az imádott apa, anglisztikaprofesszor és elismert Shakespeare-kutató alakjával? És ami ennél sokkal lényegbe vágóbb: Vajon a szülők bűnei átszállnak-e a következő generációra? És vajon legyűrhetik-e a múlt terhei a szerelmet?

Bartis Attila - A ​nyugalom
Anya ​és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit és árgus szemekkel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát. És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egy éjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság hídon találkozik Fehér Eszterrel.

Esterházy Péter - Harmonia ​Caelestis
Mintha ​varázsütésre (fotocella), hangtalanul kinyílik előttünk a mesterien megmunkált kovácsoltvas kapu (1. sz. műremek), s végiglépdelhetünk egy elhagyott, ismerősnek tűnő allén. Az utat porcukorhó borítja (sóőrlemény?), minden léptünk látszik, feltéve, ha van bátorságunk visszapillantani. (Valakik majd kővé dermednek. Mi?) Súlyos döndülés, a kaput becsukták. (Haydn?) Megérkeztünk - hová is? Melyik századba? A huszadikból a huszadikba? (Többek közt.) Vallomásokat olvashatunk az Esterházyakról, a nem-Esterházyakról, vallomásokat Magyarországról, történeteket történelmünkről (fehér foltok: porcukor, porsó, por, hamu, isa). Sorstörmelékek, sorsőrlemények, mi. Most lett vége a huszadik századnak.

Kun Árpád - Boldog ​Észak
Aimé ​Billion, a regény főhőse egy igazi kívülálló, aki sokáig nem találja a helyét a világban. Nemcsak Afrikában vagy Európában, de a saját bőrében is idegennek érzi magát. Ereiben joruba, vietnámi és francia vér keveredik. Az afrikaiak fehérnek, a fehérek afrikainak tartják. Élete első harmincnyolc évét Beninben tölti, segédápolóként dolgozik az ország legnépesebb városában létesített francia kórházban. Innen költözik aztán abba a másik országba, a messze Norvégiába, ahol a legjobban tudják, mi is az az idegenség, és éppen a távolságtartó norvégok közt keresi a boldogságot egy különös szerelemben. A könyv egyrészről olvasmányosan, plasztikusan mutatja be a nyugat-afrikai államot, és többek közt a vudut, a népi hiedelmeket és gyógymódokat; másrészről a jóléti Norvégiát. Kun Árpád fontos és felemelő regénye persze elsősorban nem a két ország, hanem Aimé Billion története: család-, utaztató-, fejlődés- és identitásregény. Azért is kiemelkedő alkotás, mert az emberi létezést se nem feketén-fehéren, se nem apokaliptikusan ábrázolja, mint oly sok mű, hanem a maga zavarbaejtő kiismerhetetlenségében és összetettségében, mély empátiával. A Boldog Észak egy hamisítatlan nagyregény, amely ismeretlen világokat tesz szívfájdítóan otthonossá a magyar olvasók számára.

Kertész Imre - Sorstalanság
"Fokozatosan ​egyre mélyebbre merülünk a lágeréletbe, ahogyan általában megszoktuk a túlélők emlékiratai és regényei alapján, mégis, a regény első mondataitól kezdve valami mást kapunk, többet, mint szokványos regénytől, akár lágerregénytől is várhatnánk, valami lényegit, egzisztenciálisat: létfilozófiát, amely szinte már-már az irodalom korlátait is szétrobbantja, és amilyen még nem volt sem (láger) regényben, sem filozófiai rendszerben. Ez a robbantás azonban irodalmi módszerekkel történik. Regény tehát a Sorstalanság, csak éppen nem olyan." (Spiró György)

Lakatos Levente - Szeress ​jobban!
Barbara ​öt esztendeje megjárta a poklot. Az akkor tizenhét éves lányt megkísérelték eltenni láb alól. Barbit New Yorkig üldözte a múltja, ott kezdett új életet, tervei azonban sorra kudarcba fulladnak. Vaskos hazugságokba burkolózva él, mígnem egy baljós éjszakán találkozik egy titokzatos, még nálánál is súlyosabb lelki terhet hurcoló férfival... Krisz öt éve tartó, tökéletesen gondtalannak hitt párkapcsolata egyik pillanatról a másikra összeomlik. A kiábrándult fiú New Yorkba menekül, hogy tisztázza felkavart érzéseit. Éppen amikor a háta közepére sem kívánja a társaságot, a sors összehozza egy agyontetovált, illegális küzdősportot űző férfival. A titkoktól kemény álca azonban nagyon is sebezhető szívet takar, amely most könnyen megrepedhet… Barbibébi története öt évvel az első kalandot követően folytatódik! Mennyit változik az ember a felnőttkor küszöbét átlépve? Hogyan találunk valódi önmagunkra, pontosabban arra a személyre, akit majd néhány év múltán ismét átértékelhetünk? A legtisztább tükröt önmaguknak állíthatjuk, a kérdés, hogy van-e bátorságunk belepillantani. Lakatos Levente Aranykönyv-díjas szerző. Sikerkönyveivel önismereti utazásra csábítja olvasóit. Regényeiben az erotika és a lélektani thriller izgalmasan vegyül a modern romantikával.

Theresa Révay - A ​muránói üvegműves lánya
A ​második világháború gazdaságilag a tönk szélére sodorta a több évszázados múlttal rendelkező patinás muranói üvegfújó-műhelyeket. A Grandi-ház örököse, a gyönyörű és tehetséges Livia hadviselt és kiábrándult bátyjával küzd a cég irányításáért. A fiatal lány a háború utáni német megszállásból épp csak kilábaló Metzbe szökik, hogy férjhez menjen szeretőjéhez, Francois Nagelhez, aki egy francia üveggyár tulajdonosa. Az egykori ellenálló Nagel család nem nézi jó szemmel a velencei lányt, aki le sem tudná tagadni, mennyire hiányzik neki a fény és az árnyak városa. Európa egy másik szegletében, az üveggravírozó családból származó szudétanémet Hanna Wolfnak el kell hagynia Csehországot. Egy bajorországi internálótáborban kezd új életet kislányával, az erőszakból fogant Ingével, miközben várva várja a kurszki csata után eltűnt bátyját, Európa egyik legtehetségesebb üveggravírozóját, Andreast. A második világháború sérelmei és fájdalmai, a bűntudat és a büszkeség mély árkokat ástak a három üvegműves család tagjainak lelkébe. Sorsukat mégis összeköti ez az áttetsző és csillogó anyag, ősi titkok hordozója, mely bűvöletbe ejti az embereket. Vajon hogyan áll helyt Livia és Hanna anyaként, nőként és üvegmesterként ebben a férfiak uralta kegyetlen világban?

Covers_439852
elérhető
1

Joanne Harris - Csokoládé
Ismeretlen, ​titokzatos fiatal nő, Vianne Rocher érkezik a kis faluba, Lasquenet-be, és megnyitja "csokoládézóját" - a tenyérnyi kávézóval kombinált csokoládéboltot. Végre van egy hely, ahol elsuttoghatók a titkok, megszellőztethetők a sérelmek, kipróbálhatók az álmok. Amikor Vianne húsvétra csokoládéfesztivált szervez, a falu egész közösségét megosztja... Íme az első olyan regény, amelyben a csokoládé elfoglalja a maga méltó helyét. A tartalmas, okos és franciásan pajzán könyv valamennyi érzékszervnek irodalmi ünnepet kínál.

Varró Dániel - Bögre ​azúr
Bűbáj ​és varázslat rejlik Varró Dániel verseiben. Diák még, garabonciás is talán, Nádasdy Ádám és Géher István tanár urakhoz jár szemináriumra. A rímekre, ritmusokra könnyen rátalál, olyan biztonsággal, hogy azt gondolnánk, nem is kereste őket. A rímek és ritmusok és szójátékok és lírai tréfák keresték meg maguknak őt, mert otthonra találtak Varró Dániel költészetében. Verslábaikat a szavak kényesen kinyújtóztatják, tükörképet játszanak vagy visszhangot, s ezeregy más játékot eszelhetnek itt ki. Kötet bögrében úgyse volt még, ebben az itókában van ám néhány csepp nemcsak a mennyeiből, hanem a még mennyeibb Kosztolányi-azúrból is, de az egész mégis csak saját főzet: egy bögre azúr. Tessék kortyolgatni!

Tuomas Kyrö - A ​koldus és a nyúl
Hogyan ​lesz egy román koldus Finnországban előbb celeb, aztán miniszterelnök, ráadásul teljesen akarata ellenére? Hogyan győzhetjük le az orosz maffiát egy sebesült vadnyúl segítségével? Hogyan segíti a finn politikát Jézus Mähönen? Tuomas Kyrö jellegzetesen fanyar északi humorral eleveníti fel és teszi aktuálissá a világszerte ismert A nyúl éve című (szintén finn) kultuszregény kulcsmotívumait. Bevándorlók, nacionalisták, orosz maffiózók, korrupt politikusok az egyik, békét és nyugalmat kereső (kis)polgárok, boldogulni igyekvő nincstelenek és egy rémült nyúl a másik oldalon. A világ már nem az a nyugodt, békés hely, mint egykor volt, ám a dolgok attól még jóra fordulhatnak.

Cecelia Ahern - A ​holnap titkai
Tamara ​Goodwin mindent megkapott, amit csak megkívánt. Gazdag családba született, privát tengerparti strandra néző, hatalmas villában nevelkedett, ahol gardróbjában számolatlanul zsúfolódtak a méregdrága, márkás holmik. Mindig csak a jelennek élt, mit sem törődve azzal, mit tartogat a holnap. Aztán egyik napról a másikra elveszti édesapját, és ettől kezdve a lány és édesanyja életében minden gyökerestől megváltozik. Örökségük tengernyi adósság, így nem marad számukra más választás, mint mindenüket elárvereztetni, majd leköltözni Tamara bácsikájához és nénikéjéhez vidékre. A rokonok otthona, a Kilsaney-kastély árnyékában meghúzódó kapusház magányában azonban a lány egyre csak dublini élete után sóvárog. Kíváncsiságát egy mozgókönyvtár kelti fel, mely egy napon a Kilsaney-birtok előtt áll meg. Tekintete egy jókora, titokzatos, bőrkötésű kötetre téved, melynek fedelét arany lakat zárja le. Egy kis segítséggel végül sikerül kinyitnia a könyvet. Amit a kötet lapjain talál, attól nemcsak a lélegzete áll el, de egész világa megrendül, ahogy olvasni kezd..

Nick Hornby - Pop, ​csajok, satöbbi
„Ha ​férfi vagy, el kell olvasnod ezt a könyvet, aztán elolvastatnod a partnereddel is...” írta Nick Hornby regényéről egy angol kritikusa. És a tanácsát sokan meg is fogadták, hiszen a Pop, csajok, satöbbi az utóbbi évek angol irodalmának egyik legolvasottabb, legnépszerűbb könyve. Rob Fleming, a harmincöt éves popzenerajongó, poplemezgyűjtő, poplemezboltos történetében, boldog és boldogtalan szerelmeiben, szexuális hőstetteiben és leégéseiben, fájdalmas szakításaiban és olykor Woody Allent idéző szerencsétlenkedéseiben bizonnyal sokan ráismernek a saját életükre – és jólesően kinevetik a főhőssel együtt saját magukat is. Nick Hornby ugyanis egyre terebélyesedő sikerét leginkább egészen utánozhatatlan humorának és öniróniájának köszönheti. Egy szó mint száz: ha férfi vagy (vagy nő, aki szeretné megismerni a mai férfiak mafla, gyötrődő lelkét), ha voltál már szerelmes (vagy leszel), ha valaha elhagyott a partnered (vagy te hagytad el őt), ha szereted a popzenét (bár akkor is, ha nem), ha még kezdő vagy, és szeretnéd tudni, milyen megpróbáltatások várnak rád a szexben és a szerelemben, vagy ha már túl vagy sok mindenen, ha olykor a szexet zűrös dolognak érzed, máskor meg az egyetlen örömnek az életben, ha olykor elfog a halálfélelem, ha sehogy sem sikerül felnőnöd, ha néha szörnyen elcseszed az életed... akkor el kell olvasnod ezt a könyvet.

Covers_121575
elérhető
1

Paulo Coelho - Alef
2006-ban ​Paulo Coelho spirituális válságba került: úgy érezte egyedül van, és lelki fejlődése megakadt. Ha követi Mesterének tanácsát – menjen egy olyan helyre, „ahová a szíve vágyik” –, talán rátalál a megoldásra és az előre vezető útra. Több országban megfordult, végül Oroszországban találta magát. Úgy döntött, a hatalmas, 9288 kilométeres távolságot vonaton teszi meg. Három ember kísérte útján: egy Tao mester, orosz kiadója és egy különleges török nő, Hilal… Útja az első állomástól kezdve spirituális kutatássá válik. A vonaton Coelho és Hilal hamarosan felfedezik, hogy sorsuk egyszer régen, egy másik időben és térben már összefonódott. „Hilal zöld szemébe tekintve” rátalál az „alef”-nek nevezett pontra, amelyben tér és idő egyesül. A vonaton Coelho ismét önmagára talált. Legújabb regényében a világszerte elismert szerző újra felfedezi az életet oly gyönyörűvé tevő csodákat és kincseket. Egy időn kívüli helyre követi a tökéletes szerelmet, és végigjárja a lélek útját.

Jonas Jonasson - A ​százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt
Egy ​svéd kisvárosban, az idősek otthonában születésnapi ünneplésre készülnek: az otthon lakóját, a százéves Allan Karlssont akarják felköszönteni - el tudnak képzelni ennél érdektelenebb kezdést? Pedig ez a ravasz Jonasson bizony így kezdi kalandregényét, hogy aztán átcsapjon egy teljesen kiszámíthatatlan és végtelenül vicces ámokfutásba, amelynek minden egyes fordulata elismerő csettintésre készteti az olvasót, és minden bekezdésben ott van legalább egy, de inkább több ütős poén. Nem hiába vásárolták meg a könyvet egy év alatt majd´ nyolcszázezren a kilencmilliós Svédországban, és jelenik meg harminc nyelven szerte a világon.

Jennifer Probst - Érdekházasság
Édesapja ​elnyúló kórházi kezelése miatt Alexa kínos anyagi helyzetbe kerül. Lassan nem marad más választása, mint eladni a régi otthonukat. Végső elkeseredésében úgy dönt, szerelmi mágia segítségével szerez vagyonos férjet magának. Arra azonban nem számít, hogy épp legjobb barátnőjének milliárdos bátyja lesz a megmentője... aki egyszer már összetörte a szívét. Nicholas nem hisz a szerelemben, de hogy megörökölhesse nagybátyja vállalatát, meg kell nősülnie, mégpedig gyorsan. Ezért merész ajánlattal áll elő: érdekházasság. Szigorú szabályokkal. Mind közül a legfontosabb: érzelmekről szó sem lehet. Színtiszta üzlet, amit a felek pontosan egy évre kötnek. Csakhogy a sors képes fenekestül felforgatni még a leggondosabban kidolgozott tervet is...

Melissa Moretti - Királyi ​kapcsolat
A ​cím nem csal - valóban királyi kapcsolatról szól a regény. Talia, a fiatal közvéleménykutató éppen véleményeket gyűjt a város egyik terén, amikor felbukkan egy szakállas, könnyed, mégis komoly fiatalember. egymásba szeretnek. A másik szálon egy mai európai királyi ház belső életét követhetjük figyelemmel. Palotai intrikák, régi és új küzdelmek, karrieristák és életrevalók itt is akadnak, mint máshol. Ám a királyi családban nagyok az ellentétek. Amikor a végén pedig kitör egy hatalmas botrány, még a magas állású személyekről is különös, sőt elborzasztó dolgok derülnek ki. Kezdetben még a szerelmesek sem tudják, hogy éppen az ő kapcsolatuk hozza a vészt az amúgy is recsegő-ropogó, idejétmúlt intézményre.

Paulo Coelho - A ​portobellói boszorkány
Athena ​- eredeti nevén Sherine Khalil - egy erdélyi cigányasszony szerelemgyereke, akit az árvaházból egy tehetős és befolyásos libanoni házaspár fogad örökbe három hónapos korában. Hamar kiderül, hogy különleges képességekkel van megáldva: jelenéseket él át, nagy történelmi, politikai eseményeket lát előre. Fordulatos, élményekben és meglepetésekben gazdag életútja során a legkülönbözőbb helyszínekre, munkahelyekre és emberi kapcsolatokba kerül.

Kun Árpád - A ​Delessert Boulevardon talált kézirat
A ​Palais Royalban talált kézirat folytatása. Vagy előzménye? Mindegy. Az író ezúttal egy Romániából Párizsba költözött román lány (nem romániai magyar!) bőrébe bújik bele, hogy így mutassa be a francia főváros külföldiek számára ismeretlen életét.

Covers_368697
elérhető
0

Juhász Csaba - Mozaikok
...sötétből ​tört fény vagyok egész része hajnalok holnap háta tengelye álomárnyak tengere holdkaréjból kiflivég valami szült semmiség…

Kertész Imre - Az ​angol lobogó
Az ​angol lobogó Kertész négy rövidprózai művét tartalmazza. A címadó, 1956-ban játszódó elbeszélés mellett olvasható az 1977-ben kiadott, majd 1988-ban átdolgozott Nyomkereső; a szintén 1977-ben megjelent Detektívtörténet, mely egy képzeletbeli, dél-amerikai diktatúrában játszódó negatív utópia, valamint az 1991-es, naplószerű Jegyzőkönyv.

Covers_357193
elérhető
0

Meredith Wild - Hardwired
Erica ​Hathaway korán megtanulta, hogy az életben csak magára számíthat. Apa nélkül nőtt fel, később pedig áldozatául esett egy erőszakos férfinak, akinek az emléke még most is kísérti. Friss diplomásként internetes vállalkozásba kezd, de hogy sikerre vigye az ötletét, befektetőt kell találnia. Egy sármos, de arrogáns férfi azonban az útjában áll, és úgy tűnik, nagy árat kér azért, hogy segítsen... Blake Landon hírhedt számítógépes hacker, aki nem ismer lehetetlent. Fiatal kora ellenére mesésen gazdag, de úgy hírlik, a múltja sötét titkot rejt. Erica határozottsága és romlatlansága szinte megbabonázza, és képes a végsőkig is elmenni azért, hogy megszerezze a lányt... Erica tovább akar lépni, de a múlt ismét megkísérti. Blake birtokolni akarja szerelmét, de a lány segítsége nélkül elveszett. Meredith Wild a New York Times és az USA Today bestsellerszerzője, díjnyertes regényeit több millió rajongó olvassa világszerte. Meredith az egyetem elvégzése után sikeres vállalkozó lett, szabadidejében pedig megvalósította gyermekkori álmát, amikor megírta élete első regényét. A Rád kattanva (Hacker) a tavalyi év egyik legkeresettebb romantikus sorozata volt.

Lángh Júlia - Macskák ​és férfiak
Hármaskönyvet ​tart kezében a kedves olvasó: egy időskori szenvedélyről valló naplót, egy változatos férfiportré-sorozatot és egy macskakönyvet, amelynek cirmos főszereplője szolidárisan együtt öregszik a gazdájával. Minden csupa meglepetés: az időskori szerelem heves és felkavaró, mintha csak egy csitri élné át, a korábbi kapcsolatok izgalmasak, szomorúak, szürreálisak vagy kacagtatók - mikor milyenek. Egy biztos: aki megírta őket, igyekezett minél tökéletesebben megismerni a másik nemet, és átélni az élet minden fontos pillanatát. A férfiakéval párhuzamos és rejtett kapcsolatban álló macskatörténetek pedig igazolják a cicagazdák ismert igazságát: tulajdonképpen a macska tartja az embert, és még véletlenül sem fordítva. Milyen egy macska? Milyenek a férfiak? Ki vagyok én? Az Egy budai úrilány szerzőjének új könyvét a kíváncsiság mozgatja, a féktelen megismerési vágy, amely nélkül lehet ugyan élni, de - legalább is szerzőnk szerint - nem biztos, hogy érdemes.

Nádas Péter - Párhuzamos ​történetek I-III.
A ​Párhuzamos történetek talán legfeltűnőbb vonása, az életmű ismerői számára is meglepetést jelentő újdonsága az egymástól lényegében független történetek olyan elképesztő sokasága, amelyet semmiféle realista konstrukció nem lenne képes egyetlen elbeszélésben összefogni. E regény történetei szinte ugyanúgy megszámlálhatatlanok, mint ahogyan azt sem tudnánk összeszámolni, hány emberrel találkoztunk életünkben, mégis egyetlen elbeszéléssé olvadnak össze. A regény egyetlen, nagy elbeszélése azonban nem ezeket a történeteket beszéli el, hanem a testek egymásra hatásának, egymásra gyakorolt vonzásának, egymásra irányuló vágyakozásának és egymásról őrzött emlékezetének nagy történetét. Ebben a burjánzó elbeszélésben jönnek létre olyan csomópontok, amelyek különböző személyekkel azonos időben és azonos helyen (a másik test az érzetben), azonos időben különböző helyeken (a másik test a vágyban), azonos helyen különböző időkben (a lakás, a ház, a város emlékezete a testben), illetve ugyanazon személlyel különböző helyeken és időkben (a saját test az emlékezetben) megesett dolgokat kapcsolnak össze. Az elbeszélésnek ez a csomópontról csomópontra haladó mozgása vetíti ki aztán a rekonstruáló képzeletbe a történetek szövegen túli valósággá összeálló szövevényét, mely így gyakorlatilag és elvileg egyaránt kimeríthetetlen, és ezért képes egy semmiből megteremtett, társadalmilag és történelmileg mégis szigorúan meghatározott, az általunk ismert vagy ismerhető reáliáknak akkurátusan megfelelő, szövegen túli világot alkotni. Ahogy ez létrejön, az ennek a regénynek a legnagyobb titka és egyben világirodalmi teljesítménye. A Párhuzamos történetekkel létrejött az a mű, amely komolyan veszi és megválaszolja a realizmus felbomlása, a századelő újító kísérletei és a nouveau roman által felvetett kérdéseket, ugyanakkor visszaadja az olvasás gyönyörét, és kiállja az összehasonlítást a tizenkilencedik századi nagyrealizmus legnagyobb műveivel.

Kollekciók